Gyilkos ördögűzés: József a gonosz miatt verte péppé kalapáccsal élettársát

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2013. szeptember 25. 08:15
Szerszámmal verte szét élettársa fejét G. József. Sőt az utolsó ütésnél a célszerszám olyannyira beleállt Elvira koponyájába, hogy azt ki sem tudta onnan venni. A gonosz kiűzése után a férfi elment a templomba imádkozni.
N. N. M.

Még a rendőröket is elborzasztotta az a látvány, amikor megpillantották Elvira szétvert koponyáját. A kétgyermekes családanya agyveleje beborította a szobát. A Bors megtudta, hogy a mélykúti G. József azért nyúlt kalapácsért, hogy kiűzze élettársából a gonoszt.

A család a vajdasági Becséről jó pár évvel ezelőtt költözött Magyarországra. Egy vallási közösséghez tartoztak, mindennapi életüket a szeretet járta át. Azért is váltott ki nagy döbbenetet Mélykúton az emberekből, hogy tudott ilyen brutális módon végezni József a kedvesével. A kisvárosban azt beszélik, hogy a férfi isteni sugallatra cselekedett, ezt lapunknak tegnap a rendőrség is megerősítette.

Információnk szerint József brutalitására jellemző, hogy több nagy erejű ütést mért élettársa fejé­- re, sőt az utolsó után a kalapács beszorult az asszony fejébe. Ezt követően elment a templomba imádkozni.

József tisztában volt tettével, tudta, hogy nem érdemes menekülnie. Bement még második osztályos kisfiához az iskolába és elköszönt tőle, majd egy ismerősének elmondta, hogy meggyilkolta Elvirát. Felhívták a körzeti megbízottat, aki elfogta és előállította Józsefet.  A Kecskeméti Járásbíróságon a nyomozási bíró G. Józsefet előzetes letartóztatásba helyezte. A férfi belenyugodott a sorsába, nem fellebbezett. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.