Vannak, akik hitelből oldják meg a karácsonyt. Az adatok szerint sok a panasz a fogyasztási hitelekhez kötődően. Mire ügyeljünk, ha mégis a banki kölcsön mellett döntünk?
A kis Safyre testének 75 százaléka megégett, de mégsem adta fel a reményt. Sőt, most azt szeretné, ha a világon mindenhonnan küldenének neki karácsonyi képeslapokat.
Károsan hat a gyerekre, ha túl sok ajándékot kap túl gyakran. Elkényeztetett lesz és az értékrendje is megváltozhat. De akkor mennyi az ideális ajándékszám?
A vasárnapi boltzár erre az évre már a múlté. Karácsonyig még két teljes hétvége áll a vásárlók rendelkezésére, hogy beszerezzék a fa alá valót. Bronzvasárnap is alig lehetett lépni az egyik nagy budai plázában.
Miközben az emberek többsége lelkiekben már arra készül, hogy mennyi plusz kalóriát fog magához venni a közelgő ünnepek alkalmával, addig Horváth Éva gondosan ügyel arra, hogy neki ne legyen ilyen problémája.
Az ügyben érintett Galambos Lajos és a harmadik gyanúsított esetében helybenhagyták az elsőfokú bíróság végzését, így ők előzetesben maradtak, illetve a csütörtöki, nem jogerős határozat szerint maradnak is január 24-éig.
Boltban nem kapható, méregdrága csemegék sorával rukkolt elő a felső tízezer karácsonyi álmait kitalálni igyekvő Neiman Marcus luxusáruház. A cég napokban megjelent 2015-ös ünnepi katalógusában mazsoláztunk.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.