Az orvosok azt mondják, a 73 éves René Angélilnek nagyjából fél éve lehet hátra, állapota annyira gyorsan romlik.
Céline és René 1981-ben találkozott először, de csak 13 évvel később házasodtak össze.
– Első látásra beleszerettem, és ma is csodálom őt. A betegsége miatt meg kellett tanulnunk úgy élni, hogy nincs tegnap és nincs holnap sem, csak a ma létezik – vallotta meg az énekesnő.
Céline azokon a napokon, amikor René jobban érzi magát, sétálni megy szerelmével, a rosszabb napokon pedig odabújik mellé, beszélgetnek, régi filmeket néznek. Minerről a család egy barátja számolt be, aki szerint a színésznő mindent megtesz, hogy tartsa férjében a lelket.
Az énekesnő egyelőre szünetelteti Las Vegas-i fellépéseit, és szorgalmasan készül az ünnepekre. A színpadra egy év csend után, férje kérésére tért vissza.
René, aki annak idején felfedezte, milyen csodálatos kincs van Céline torkában, attól tartott, hogy halála után Céline talán végleg lemond fellépéseiről. A 47 éves énekesnőnek erősnek kell maradnia, nem csak magáért, hanem három közös gyermekük, a 14 éves René-Charles és a 4 éves ikrek, Nelson és Eddy kedvéért is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.