2016-ban egy tucatnyi jólelkű ember mindenféle tapasztalat nélkül szervezett meg egy jótékonysági családi napot egy Zsófi nevű beteg kislánynak. Másokon is segíteni akartak. Megszületett a Zsófi – ReményVár Egyesület ötlete.
A várpalotai kalapácshinta-balesetben súlyosan megsérült Máthé Krisztofer gyógyulását a kezdetekben még magánemberként támogatták Szabolcsék, akik immár egy alapítványt létrehozva teszik könnyebbé a bajbajutottak életét.
A szegedi származású, de Németországban dolgozó F. Ottó a zuhanás perceiben sem magára gondolt, hanem arra, hogy ne kaszálja el ernyős társait, és ne csapja telibe gépével a repülőbázis épületét. A manőver sikerült, de ő belehalt.
Spanyolországba indult a gép, de a pilóta nem jelent meg az induláskor. Mekkora szerencse, hogy az egyik utas pilóta volt. Azért azt easyJet szóvivője elismerte, hogy ez az eset kivételes volt.
Évente 300 család élete változik meg egyik pillanatról a másikra, amikor kiderül, hogy gyermeküknek szembe kell néznie a rákkal. Három anyuka elhatározta, rajtuk fog segíteni a betegség miatt elérhetetlennek tűnő álmok elérésében...
A szegények megmentőjeként ismerik Abaújszántó környékén Szilágyi Viktóriát. Mindenben segít a rászorulóknak, amiben csak tud. Pedig neki sem könnyű, ugyanis egy autóbalesetet következtében kerekesszékbe került.
Egy szörnyű baleset miatt még 2017-ben amputálni kellett egy kecskeméti férfi bal lábának egy részét. Farkas Mihály azonban nem adta fel: a kétgyermekes édesapa azóta újra nyeregbe pattant, és nagyobb sportember lett, mint azelőtt valaha.
Beteg gyermekeken segít A kívánság nevű Facebook-csoport. Az ötletgazda, Zaveczki Tibor és társai átlagos fizetésért dolgoznak, mégis több kicsit juttattak már felejthetetlen élményhez.
Még szinte gyerekként kezdett bele Norbert egy több mint százéves templom felújításába, és azóta őt keresik a mohácsiak, ha egy régi épület védelemre szorul. Neki köszönhetjük, hogy <a href="http://www.patakmalom.shp.hu/hpc/web.php?a=patakmalom"...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.