A Bors úgy tudja, minden szerettétől eltiltották a VV Fanni meggyilkolásával gyanúsított B. Lászlót. Mi több, a rendőrség védőcserét javasolt, így elképzelhető, hogy ügyvéd nagybátyjával is megszakad a kapcsolata.
Ütötte-verte, végül baltával meggyilkolta feleségét egy debreceni férfi, a holttestet pedig felgyújtotta. Ezután többször próbálkozott öngyilkossággal, de hiába, egyszer sem sikerült megölnie magát.
Alig kezdődött el második tárgyalása a népligeti gyilkossággal vádolt K. Bálintnak, szinte azonnal véget is ért, mert a férfi a per első perceiben megvált az ügyvédjétől.
Napok alatt beilleszkedett a javítóintézeti közegbe, és példás magatartást tanúsít a barátnőjét halálra késelő W. Dávid. A fiú családja szeretne személyesen bocsánatot kérni Fanni szüleitől.
Több késszúrással végzett 89 éves anyjával, majd magát is meg akarta ölni a foktői nő. Lánya döbbenetes módon úgy látja, jobb lett volna anyjának, ha be tudja fejezni az öngyikosságot.
Keresett lánynak számított a modenai utcákon Arietta, akit gyilkosa megfojtott és a vonat elé lökött. A magyar örömlányt a halála előtti órákban 220 ezer forintnyi euróval honorálták vendégei.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.