Tárgyaláson dobta ki az ügyvédjét a kakucsi gyilkos

Tárgyaláson dobta ki az ügyvédjét a kakucsi gyilkos

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2018. február 07. 14:10
Alig kezdődött el második tárgyalása a népligeti gyilkossággal vádolt K. Bálintnak, szinte azonnal véget is ért, mert a férfi a per első perceiben megvált az ügyvédjétől.
Bors

Bár alig egy hete kezdődött el a brutális gyilkossággal vádolt K. Bálint pere, a férfi már az első tárgyalásán is sokkolta a hallgatóságot, mivel a korábban már több verzióban is beismert gyilkosságot letagadta, egyik ismerősét nevezte meg, mint lehetséges tettest. Kijelentése akkor még magát, a védőjét is láthatóan meglepte. Azonban mai, második tárgyalásán is megdöbbenést okozott, mivel kijelentette: megvonja bizalmát az ügyvédjétől, másik védőt kér. A férfinek péntekig van ideje arra, hogy megnevezze az új ügyvédet.

A mostani tárgyaláson egyébként Bálint szüleit hallgatták volna meg. Károly és Ágnes ugyan már az első tárgyalási napra is be lettek idézve tanúként, azonban akkor úgy elhúzódott fiuk több, egymásnak ellentmondó vallomásának ismertetése és új vallomása miatt. Ezúttal is feleslegesen érkeztek meg, a tárgyalást ugyanis a bejelentés után berekesztették. 

Ismeretes: a fiatal kakucsi lány, M. Vivien 2016 március 4-én tűnt el, miután kijött egy népligeti szórakozóhelyről. Napokig keresték, holttestét végül egy Kakucshoz közeli erdős részen találták meg. A gyilkossággal a szintén kakucsi K. Bálintot, Vivien gyerekkori barátját gyanúsítják, a vád szerint ugyanis a férfi aznap hajnalban kocsival ment a lányért, azonban haza már nem jutottak, a település előtt ugyanis Bálint 13 késszúrással brutálisan meggyilkolta őt. Kiderült, hogy a férfi viszonzatlanul szerelmes volt Vivienbe, emellett a gyilkosság előtt több olyan videót is letöltött, melyen fiatal nőket kínoznak és ölnek meg úgy, hogy egy késsel a hasukon szurkálják meg őket. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.