Szorul a hurok a nyolcéves kislányt elraboló, megerőszakoló majd megölő rém nyaka körül. Az egész világ által nyomon követett tárgyalás keddi napján az érzelmek a tetőfokára hágtak.
Akár a héten ítélettel zárulhat a 61 éves Donald Smith ügye. A férfi még 2013-ban követte el szinte felfoghatatlan tettét. Összebarátkozott egy anyukával, akinek azt ígérte: ebédet és ruhákat vesz neki is és kislányának is - ehelyett azonban egy óvatlan pillanatban kézen fogta az asszony nyolcéves gyermekét, Cherish Perrywinkle-t, majd kereket oldott vele. A lánykát megerőszakolta, majd megölte.
Jacksonville vezető halottkémét, Dr. Valerie Raót 45 percen keresztül hallgatták meg kedden. A szakember részletesen taglalta az áldozat sérüléseit, valamint fotókat is bemutatott az esküdtszéknek. Vallomása alatt volt egy pillanat, amikor olyannyira elérzékenyült, hogy könnyeivel küszködve kérte a bíróságot, hogy tartsanak öt perc szünetet, ami alatt összeszedheti magát.
A védelem Rao könnyei kapcsán azonnal új tárgyalást követelt - mondván, hogy a szakember érzelmileg befolyásolta az esküdtszéket -, ezt azonban Mallory Cooper bírónő elutasította - írja a Daily Mail.
Rao jelentéséből kiderült: a kis Cherish nemiszerve teljesen összeroncsolódott az erőszak következtében, emellett tucatnyi zúzódást és vágást szenvedett el, mialatt küzdött az életéért. A perverz férfi 3-5 perc alatt fojthatta meg a kislányt.
Ugyancsak kedden lejátszottak az esküdtszéknek egy olyan - titokban készült - felvételt is, amin az előzetesben ülő Donald Smith dicsekszik brutális tettével a cellatársainak.
A tárgyalás szerdán a záróbeszédekkel folytatódik, mely után az esküdtszék ítélethozatalra visszavonul. Ha Smith-t bűnösnek találják, nagy valószínűséggel életfogytig tartó börtönbüntetést kap.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.