Tizenhat év fegyházra ítéltek egy perkátai férfit, aki 5 ezer forintért megölte ismerősét

Tizenhat év fegyházra ítéltek egy perkátai férfit, aki 5 ezer forintért megölte ismerősét

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2018. február 07. 12:55
MTI

Tizenhat év fegyházbüntetésre ítélt a Székesfehérvári Törvényszék nem jogerősen egy húszéves perkátai férfit, aki egy évvel ezelőtt ötezer forintért leszúrta 85 éves ismerősét.

A bíróság az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményben azt írta, a férfit előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettében találták bűnösnek. A múlt pénteki ítélet nem jogerős, mert ugyan a vádlott tudomásul vette, de a védő a büntetés enyhítéséért, míg az ügyész a cselekmény minősítésének megváltoztatása és a büntetés súlyosítása érdekében fellebbezést jelentett be.

Hozzátették, hogy a vádlott a másodfokú határozathozatalig előzetes letartóztatásban marad.

A férfi tavaly február 10-én este felkereste 85 éves ismerősét azért, hogy pénzhez jusson. Korábban már többször kapott tőle kölcsönt, ezúttal azonban a vádlott elhatározta, hogy akár a sértett élete árán is pénzhez fog jutni.
Bemászott az ingatlan udvarára, elvett az idős embertől ötezer forintot, majd egy késsel szíven szúrta őt. A sértett még be tudott menni segítségért a házba, s kérte élettársát, hogy hívja a mentőket, de azután összeesett és meghalt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.