Dátum tartomány
Cikk típusa
Rovatok
Szerző szerint

205. oldal - Gyerek



Kislány vagy kisfiú vagyok?

Kislány vagy kisfiú vagyok?

A Pediatrics című szaklap tudósítása szerint, a tizenéves fiúk 13, a lányok 26 százaléka számolt be arról, hogy kisgyerekként voltak a másik nemre jellemző viselkedésjegyei, sőt a fiúk 2-5, míg a lányok 15-16 százaléka azt is elárulta, hogy időnként szeretett volna a másik nemhez tartozni.
Poratka allergia!

Poratka allergia!

Az allergia népbetegség, mely korra és nemre való tekintet nélkül bárkinél jelentkezhet. A légúti allergiák tünetei jelentkezhetnek szezonálisan, az év egy adott időszakában, de a kellemetlen tüsszögés, orrfolyás, orrdugulás akár folyamatosan, egész évben is megkeserítheti az életünket.
7 hiba, amit egy szülő elkövethet

7 hiba, amit egy szülő elkövethet

Habár a szülők hamar ráéreznek a gyereknevelés rejtelmeire, nem árt, ha tisztában vannak vele, hogy mik azok az általános hibák, amik könnyedén elkerülhetők.
Azt mondtam nem iszol!

Azt mondtam nem iszol!

Főként a serdülő fiúknál lehet hatásos, ha szülők a megengedő nevelési módszerek helyett szigorúbb, elkerülő technikákat alkalmaznak - derült ki a holland Radboud Egyetem új kutatásából.
Látogatási tilalom a Heim Pál Gyermekkórházban

Látogatási tilalom a Heim Pál Gyermekkórházban

Látogatási tilalom lépett életbe csütörtökön a budapesti Heim Pál Gyermekkórházban a vírusos fertőzésekkel kórházban kezelt gyermekek megnövekedett száma és a társfertőzések fokozott veszélye miatt - tájékoztatta az intézmény az MTI-t.
Dagad a gyerekem!

Dagad a gyerekem!

Az Egyesült Államok a kövérek országa lett és az elhízás már gyermekkorban kezdődik. A legújabb statisztikai adatok szerint az amerikai iskolákban az utolsó negyven esztendőben a kövérek száma megháromszorozódott.
Óránként 300 halott gyermek

Óránként 300 halott gyermek

A szakértők becslése szerint 15 éven belül elérheti a félmilliárdot azon gyermekek száma világszerte, akik a nem megfelelő táplálkozás okán fizikailag és szellemileg visszamaradnak a fejlődésben.
Te szereted a számtant?

Te szereted a számtant?

A Current Directions in Psychological Science című folyóirat egyik cikke azt vizsgálta, hogy a matematikai készséggel megáldott emberek miért értenek jobban a számok nyelvén, és miért dolgozzák fel másként az ezekből származó információt, melyek alapján jobb döntéseket hoznak.
Félrenyeltél? Már az sem gond!

Félrenyeltél? Már az sem gond!

Az intézmény a kisgyermekkori félrenyelések esetében gyors és életmentő segítséget jelentő optikás fogóval, laringoszkóppal és bronchoszkóp csövekkel is bővíthette eszköztárát...
Ne hurcibáld a gyereket!

Ne hurcibáld a gyereket!

A gyakori lakhelyváltás olyan későbbi zavarokkal volt összefüggésbe hozható, mint a rossz általános egészségi állapot, a szorongás, valamint a kamasz- és felnőttkori dohányzás és alkoholizmus.
Bacik védik a pocit!

Bacik védik a pocit!

A probiotikumok olyan baktériumok és gombák, amelyek az étellel bejutnak a testünkbe és a bélben hasznos tevékenységet folytatnak.
Falatozzon egyedül a baba!

Falatozzon egyedül a baba!

Az önállóan evő gyerekek sokkal egészségesebben táplálkoznak és jóval több hasznos tápanyagot vesznek magukhoz, mint a pürés ételeket fogyasztó kortársaik.
Mitől lesz sárga a lepedő?

Mitől lesz sárga a lepedő?

Enuresis nocturna - éjszakai bevizelés; gyerekek és szülők réme, amely körül sok félreértés, félretájékoztatás és hibás információ kering. Kóros vagy nem? - ez a legfontosabb kérdés, amelyet fel kell tennie a szülőnek, ha gyermeke érintett ebben a több mint kellemetlen helyzetben.
Mitől híznak a gyerekek?

Mitől híznak a gyerekek?

Alaptalannak bizonyultak azok a korábbi brazil kutatási eredmények, melyek kapcsolatot mutattak ki a császármetszéssel történő világra jövetel és a túlzott súlygyarapodás között.
Se túró rudi, se rántott hús!

Se túró rudi, se rántott hús!

Az egész világon növekszik az allergiás megbetegedések száma. Ez összefügg a felgyorsult életmóddal, a megváltozott táplálkozással, a tartósított és készételek fogyasztásával, amelyek új allergének megjelenésével járnak.
Hogyan mondjam el?

Hogyan mondjam el?

Mikor, mit, hogyan? - általában ezek a kérdések, amelyeket a szülők, a pedagógusok, a gyermekekkel hivatásszerűen foglalkozók feltesznek maguknak, ha a szexuális felvilágosítás kerül szóba. "Hadd tegyem hozzá a következő kérdést is: ki mondja el, ki beszéljen róla?" - ez már Forrai Juditnak, a SOTE Népegészségügyi Intézet munkatársának a véleménye, aki a téma egyik kiváló szakértője.
Szorulás és éjszakai bevizelés!

Szorulás és éjszakai bevizelés!

A Wake Forest Baptista Egészségügyi Központ kutatói szerint a gyerekkori éjszakai bevizelést gyakran nem a hólyag problémái, hanem a fel nem ismert székrekedés okozza.
A gyermek harmonikus fejlődése

A gyermek harmonikus fejlődése

Minden gyermek egyedi, és a saját ritmusában fejlődik. Ennek ellenére, léteznek meghatározott pillanatok, amelyek minden kisgyermek növekedésében meghatározó mérföldkőnek számítanak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.