Bénázott a szülőszobán Dolhai Attila

sorozat
PUBLIKÁLÁS: 2012. június 21. 10:45
Sármos musicalsztár, operetténekes, lázadó ro-cker, és első operabemutatójára készül. Dolhai Attila sok alakítását láthatta a közönség, ma arról olvashatnak, hogyan teljesít az apaszerepben. Hűséges hősszerelemes 4. rész

Dolhai Attilának és feleségének, Viktóriának három kislánya született: Luca, Emma és Anna. A büszke apa mindhárom gyermek születésénél jelen volt, ragaszkodott az apás szüléshez, még akkor is, ha – mint mondja – első alkalommal leginkább csak ügyetlenkedett.

– A nők azt akarják, hogy a férfiak is érezzék azt, amit ők egy terhesség alatt, de persze ez lehetetlen. A leendő apukák maximum meg tudják simogatni a hasukat, de nem tudják átérezni azt, amit a kismamák. Én a szülésnél is ott akartam lenni Viki mellett, bár bevallom, első alkalommal borzasztó ügyetlen voltam. Csak tébláboltam, azt sem tudtam, mit csináljak vagy hogy tudok-e bármiben segíteni. Aztán amikor a kezembe vettem Lucát, akkor minden megváltozott.

Eufórikus élmény volt. Nem is emlékeztem utána a részletekre. Az mesélték, én vágtam el a köldökzsinórt, de a nagy boldogság miatt ez nem ragadt meg az emlékezetemben. A másik két lányom születésekor már volt velünk egy szülésznő, aki nekem  is elmondta, mikor mi történik, és mit tudok tenni. Így már végre fontosnak éreztem magam.

A színész-énekes szerint apa és gyermek kapcsolata még magasabb szintre emelkedik, amikor a férfiak már enni adhatnak a kicsinek.

– Amíg a gyerekek anyatejet kapnak, addig az anyjuk számukra a minden, tőle kapják a táplálékot, a legtöbb apukának pedig csak a fürdetés marad. Amikor először enni adsz a gyerekednek, az gyönyörû élmény.

A kislányok számtalan boldog pillanatot szereznek a szüleiknek. Arról nem is beszélve, hogy mindhárman fogékonyak a zenére, édesapjuk legnagyobb örömére. – Luca zongorázni tanul, de ha leül a hangszer elé, akkor a másik két testvére is azonnal ott terem, érdekli őket a dolog – büszkélkedett a színész. – Ráadásul mindhárman gyönyörűen énekelnek.

Attila és a felesége is egyaránt kiveszi a részét a gyereknevelésből. – Alapvetően szigorú apa vagyok, de nem olyan következetes, mint Viki.  A tanulásban mindig ő segít a lányoknak, de reggelente én viszem őket iskolába vagy óvodába. Fontosak számomra a reggeli beszélgetések a kocsiban, mert esténként a munkámból adódóan sokszor későn érek haza, amikor ők már alszanak.

(Folytatjuk)
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.