K. Árpád édesanyja, A. Gáborné azonnal bejelentette a rendőrségen fia eltűnését. Mikor a rendőrök az akkor 14 és 16 éves „barátokat” külön–külön kérdezgették Árpádról, maguktól vallották be a gyilkosságot. Az áldozatnak esélye sem volt arra, hogy védekezzen, a két fiú hátulról elvágta a torkát egy nagyjából 19 centiméteres pengéjű késsel, majd azt markolatig a hátába szúrták. Holttestét a Keleti főcsatornába dobták.
A fiúk két hétig készültek rá, hogy megölik társukat, feltételezések szerint azért, nehogy egy kisebb bűnöket elárulja. A gyilkosság előtt nem ittak és nem is vettek be semmit. Amikor vallomást tettek, az volt a rendőrök benyomása, hogy fel sem fogták tettüket.
A két tini gyilkos perében kedden hozott jogerős ítélet a Debreceni Ítélőtáblán Dr Ficsór Gabriella büntetőtanácsa. Érdemben nem változtattak az elsőfokú ítéleten: K. A. 13 évet, N. R. nyolc év tíz hónapot tölt majd a fiatalkorúak börtönében – hacsak jó magaviseletért feltételes szabadlábra nem helyezik őket a büntetés nagyobb részének kitöltése után.
A bírónő hangsúlyozta: ha nem lennének a tettesek fiatalkorúak, akkor ezért a bűncselekményért életfogytig tartó börtönbüntetést is kaphattak volna. Az áldozat édesanyja a tárgyaláson többször is sírva fakadt. – Képtelenség feldolgozni a fiam elvesztését. Örülök, hogy nem enyhítettek az ítéleten, de több büntetést érdemeltek volna – mondta lapunknak az összetört anya.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.