Somlót elhagyta a felesége

gyerek
PUBLIKÁLÁS: 2012. június 27. 08:55
Csaknem két évtized után zátonyra futott Somló Tamás házassága. A zenész és a nála huszonnyolc évvel fiatalabb Gyöngyvér kapcsolata korábban is került már válságba, ám úgy tűnik, most nincs visszaút.
szk

A köztük lévő csaknem harminc év korkülönbség miatt kevesen jósoltak nagy jövőt Somló Tamás és Gyöngyvér kapcsolatának. A zenész és felesége mégis hosszú ideig, tizenkilenc évig volt együtt, annak ellenére, hogy szerelmüket kisebb-nagyobb hullámvölgyek kísérték. Kapcsolatuk 2007-ben komoly krízist élt meg, akkor Gyöngyvér – be­cenevén Csuflák – elköltözött a muzsikustól, és magával vitte közös gyereküket, Lilit.

Az egymás iránti mély érzéseik és a tündéri kislány újra ösz­szehozta őket, s jó ideig úgy tűnt, sikerül megmenteni a házasságukat. Erőfeszítéseik végül nem jártak sikerrel, Gyöngyvér elhagyta az énekest. A történtekről Somló Tamás az Egy kávé Szily Nórával című beszélgetős műsorban nyilatkozott, ami pénteken kerül adásba a LifeNetworkön. – Volt egy időszak, amikor nagyon-nagyon szerettük egymást, de ez az időszak elmúlt – mondta a zenész.

– Ő a társam, a barátom, a barátnőm egy személyben. Úgy gondolom, ha észreveszem a társamon, hogy „másra” van igénye, el kell engedni. Jobb szépen lezárni valamit, mint erőltetni – magyarázta visszafogottan Somló, aki azért annyit elmondott, hogy ha nem is kergeti az új szerelmet, azért vágyik rá, mert – ahogy ő fogalmazott – „az ember társas lény”.

Somló nem kívánta kommentálni a szakítás hírét, ám Gyöngyvér a Borsnak megerősítette, hogy különváltak útjaik, ugyanakkor hozzátette: békében és egyetértésben szakítottak. – Abszolút baráti a viszonyunk! – jelentette ki a zenész exfelesége. – A közös éveinkről és a kapcsolatunkról csak szépet és jót tudok mondani. A mi barátságunkat örök érvényű, végleges, és bárki bármit tesz, mindig meg fog maradni – zárta rövidre Gyöngyvér. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.