Merőben más hangulatban készülnek a kámforrá vált villanyszerelők és a megölésükkel gyanúsított É. Imre hozzátartozói az ünnepekre. Előbbiek attól rettegnek, hogy a szerettük előkerülése nélkül lezárják a nyomozást, utóbbiak...
Kezdetben még mind a 11 vádlott szorgalmasan járt Galambos Lajos közműlopási perének tárgyalására. Mára azonban szinte teljesen egyedül maradt a népszerű trombitás, akinek tegnap reggel folytatták a perét.
Rengetegen keresték, azonban már csak holtan találták meg a híres zongorista, Sárik Péter 79 esztendős édesanyját. Cilike egy Fejér megyei idősek otthonából tűnt el még csütörtök délelőtt. Vélhetően összeesett és kihűlés okozta a halálát.
Bár még mindig nem lelték meg a Mallorcán eltűnt testvéreket, a spanyol kormány felfüggesztette a tengeri keresést a vízbe zuhant testek után. A család még reménykedik, de készülnek a legrosszabbra.
Fekete öltönyt és inget vásárolt, megnézett egy horrorfilmet a moziban, majd a Duna mellett szelfizett Péter. A 17 éves sportoló a Facebookon hagyott búcsúüzenetet, a rendőrök napokig kutattak utána.
Égre-földre keresnek egy magyar testvérpárt Mallorcán, miután többen látták, hogy a viharos hullámok két embert elsodortak az egyik közeli partról. Katalint és Mihályt egyelőre eltűntként keresik, a család reménykedik abban, hogy szeretteik...
Bár mindenki arra készült, hogy végre lezárul a felesége ledarálásával megvádolt darnózseli hentes ügye, újabb két hetet kell várni a végső ítéletre. Judit családja mellett Renner Erika, a lúgos orvos áldozata is kiállt: ott volt...
Hátborzongató, de egy budapesti éjszakai klubban bukkanhatott fel az a három éve halottnak hitt magyar lány, akiről barátai kitartóan állították: a Tiszába fulladt.
Négy ember – köztük a valóságshow-hős VV Fanni – egymáshoz kísértetiesen hasonló eltűnése tartja hosszú idő óta lázban a közvéleményt. Az aggódó családok immáron egy közösséggé kovácsolódva próbálják átvészelni a nehéz időket.
Tizenhat börtönben töltött hónap után múlt pénteken házi őrizetbe került az eltűnt villanyszerelők megölésével gyanúsított építkezési vállalkozó. Éles Imre tegnap győri otthonában adott interjút a Bors munkatársainak, és egy...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.