Hetek óta semmit sem tudnak a dunaszerdahelyi, szerelőként dolgozó férfiről – megdöbbentő tényekre derült fény

Hetek óta semmit sem tudnak a dunaszerdahelyi, szerelőként dolgozó férfiről – megdöbbentő tényekre derült fény

eltűnt
PUBLIKÁLÁS: 2019. október 26. 10:56
15 napja semmit sem lehet tudni a Szigetközben eltűnt nyugdíjas szerelőről.
Bors

Gyurics Károly családja kétségbeesve keresi a férfit, akiről meg se merik álmodni, hogy bűncselekmény áldozata lett volna. Viszont az érdekes, hogy mindössze 12 kilométerre élt a tavaly eltűnt másik szerelőtől, Mácsik Zoltántól.

A férfi holtteste ma sem elkerült még elő. Megdöbbentően hasonló egy másik eset is, ahol Orlik Vilmos tűnt el négy évvel ezelőtt szintén Győr-Moson-Sopron megyében.

– Kétségbe vagyok esve, semmi hír a férjemről. Lassan felőrli az idegeimet ez a bizonytalanság. Karcsinak nem voltak lelki problémái, nagy szeretetben éltünk. Utoljára egy hídon látták Feketeerdőnél, azóta semmi hír. A kocsiját, egy fehér Lada Nivát sem találjuk. 

Természetesen tudok az eltűnt villanyszerelőkről, egyszerűen nem értem, mi történik mostanság a megyénkben. Mindig nagyon sajnáltam az érintett családokat, de most már tudom, hogy mit éreznek – mesélte a férfi hozzátartozója, Gyurics Edina.

Blikk

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.