Hová tűntek Lajcsi vádlott-társai?

Hová tűntek Lajcsi vádlott-társai?

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2019. november 19. 08:00
Kezdetben még mind a 11 vádlott szorgalmasan járt Galambos Lajos közműlopási perének tárgyalására. Mára azonban szinte teljesen egyedül maradt a népszerű trombitás, akinek tegnap reggel folytatták a perét.
K. K.

Nagyon úgy tűnik, hogy egyedül kell elvinnie a balhét Lagzi Lajcsinak, aki mellett hétfőn reggel már nem vádlottak, hanem csupán üres székek sorakoztak a Budaörsi Járásbíróság tárgyalótermében. Igaz, egyikük még 4 év után is kitart a bajban a trombitás mellett, az ügy egyik kulcsszereplője, a harmadrendű vádlott azonban se szó, se beszéd felszívódott. 

A trombitás mellett majd két tucat ember keveredett bele a nagy értékű áram-, víz- és gázlopási perbe, amelynek valótlanságát lassan már csak egyedül Lajcsi próbálja bizonygatni. A népszerű mulatós zenész mellől ugyanis egyre fogyatkoznak a vádlottak, akik hol betegségre, hol ilyen-olyan okokra hivatkozva nem állnak a bíró elé. 

Hétfőn reggel kissé fáradtan, és megviselten érkezett az ügyvédjével a Budaörsi Járásbíróságra Galambos Lajos. Nem is csoda, hisz az elmúlt 4 évben szinte már hazajár a tárgyalóterembe a trombitás, akinek hétfőn folytatódó ügyét az egyik vádlott hiányában hamar berekesztette a bíróság.

Noha a harmadrendű gyanúsított, Csendes Csaba ügyvédje jelezte a bírónak ügyfele váratlan betegségét, az ítélőszék mégsem volt hajlandó elfogadni az igazolatlan betegséget. 

– Egy rendőrjár­őrt küldtek ki Csaba táti otthonához, ám sem ott, sem pedig a kórházban nem találták őt. Ebben azonban semmi különös nincsen, lehet éppen úton volt az orvoshoz, tudtommal ugyanis vesegörcsöt ka­pott – mondja a Bors érdeklődésére Galambos Laj­­csi, aki már több évtizede jól ismeri Csabát.

– Biztos va­gyok benne, hogy tény­leg na­gyon beteg. Jól ismerem, félholtan is eljönne a tárgyalásra, hisz neki is érdeke, hogy minél hamarabb véget érjen ez a rémálom. Én az utolsó csepp véremig küzdeni fogok az igazamért, bár nem tagadom, kezd elfogyni a türelmem – vallotta be a trombitás, aki a hétfői tárgyaláson többször is felpattant a székéből, s erélyesen felszólalt, amikor úgy érezte, hogy a bíró elfogult.

Nem szoktam kiabálni, és továbbra is próbálok kulturált európai emberként viselkedni, de nem mindig könnyű visszatartani a fortyogásomat, ha valamit igazságtalannak érzek. Egyre nehezebben viselem a meghurcoltatást, főleg, hogy szinte egyedül maradtam. De hát mit lehet tenni. Ez kétség kívül egy Lajcsi-ügy. Rólam szól, nem pedig a többi vádlottról…     

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.