Negyedik napja keresnek egy eltűnt magyar túrázót

eltűnt
PUBLIKÁLÁS: 2019. október 22. 09:57

A miskolci születésű, debreceni lakcímmel rendelkező 29 éves férfi több mint egy hete érkezett túrázni az Erdélyi-szigethegységhez tartozó Bihar-hegységbe - adta hírül az MTI.

Alina Farcuta rendőrségi szóvivő az MTI-nek elmondta: a fiatalember családja múlt pénteken értesítette a romániai rendőrséget, hogy nem sikerül kapcsolatba lépniük vele. Hozzátette: a családtól tudták meg, hogy J. P. egy hete vasárnap indult el a Pádis-fennsíkra, ahová meg is érkezett, de a csütörtöki nap után már nem válaszolt a telefonhívásokra. Azóta több román hatóság egységei kutyák bevonásával keresik, de egyelőre csak a férfi gépkocsiját és hátizsákját találták meg. A rendőrség - a család beleegyezésével - a fiatalember személyleírását és fényképét is közzétette a sajtóban, a lakosság segítségét kérve a megtalálásához.

A Pádis-fennsík Forrás: Tula/wikipedia.org

Adrian Marin, a Bihar megyei hegyimentő szolgálat szóvivője az MTI-nek elmondta: egy túrázó csütörtök este jelentette, hogy az Elveszett Világ turistaúton a Fekete-zsomboly közelében megtalálta az eltűnt férfi táskáját, benne az iratait és fényképezőgépét. Camelia Rosca, a keresést irányító megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) szóvivőjének közlése szerint a keresésben a tűzoltóság, a csendőrség, a rendőrség és a hegyimentők csoportjai, valamint az Erdélyi-középhegység Natúrpark személyzete vesznek részt.

Szombatig mintegy 170 hektáros területet sikerült átfésülni. Hozzátette: jelenleg 17 tűzoltó, hét csendőr és két hegyimentő van a térségben. Megjegyezte: óriási, helyenként sziklás, szakadékos területet kell átfésülni, ezért sok időbe telhet a keresés.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.