Ebben a járványos időszakban minden lehetséges módon meg kell próbálnunk védekezni a kórokozók ellen és megerősíteni az immunrendszerünket. Nézzük azon gyógynövényeket, amelyek társaink lehetnek ebben a harcban!
Együtt az egészségügyért néven indít összefogást az egyik legnagyobb hazai rendezvénytechnikai cég, a Visual Europe Group. A kezdeményezés felületein online koncerteket, kulturális produkciókat lehet követni stúdióminőségben otthonról,...
Szerencsére a legtöbb koronavírusos beteg 2-3 hét alatt teljesen felépül. A sztárvilágban is akadnak olyanok, akik túljutottak rajta. Természetesen ezek a „gyógymódok” nem helyettesítik az orvosi ellátást.
Több száz ezer forintért vásárolta azt a párásító gépet Sas József, amelyre a tüdőtágulata miatt volt szükség. Ám a gép elromlott, a cég pedig nem jelentkezik.
Eddig dalaival szólt hozzánk az énekesnő, de a járvány idején is van mondandója. Úgy érzi, most kell tenni azért, hogy majd könnyebb legyen a talpraállás.
A végzetes műhiba után az orvos rá akarta hagyni a vagyonát, a zenész szülei azonban hallani sem akartak róla. Ahogy arról sem, amikor elkezdett zenélni – egészen pontosan azt meg hallgatni nem akarták. Később a színpadon látni nem akarták...
Nehezen viselik a vírushelyzet miatti bezártságot a hazai rockzene nagyjai. Vannak, akik a vitaminra, mások a fizikai munkára esküsznek, de egy közös van bennük: egyikük sem hagyja abba a muzsikálást a karanténban sem.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.