A Semmelweis Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem és az OrthoSera Kft. kutatói hetek óta azon fáradoznak, hogy emberéleteket menthessenek meg a reményt keltő vérplazma-terápiával. Eddig két súlyos állapotú beteget kezeltek a Semmelweis Egyetemen és további kettőt a székesfehérvári kórházban, de hétfőn újabb három súlyos beteg kaphat esélyt a gyógyulásra.
Egyre több az önkéntes
A vérplazma-terápia lényege az, hogy a már felgyógyult emberek vérében termelődött ellenanyagot használják fel a betegség leküzdéséhez, így nagyon fontos, hogy sok gyógyult önkéntesek donornak jelentkezzen.
– A legutóbbi adatok szerint eddig 153 önkéntes jelentkezett, és már 58 esetben meg is történt a mintavétel – magyarázta dr. Lacza Zsombor az OrthoSera Kft. ügyvezetője, aki egyben a Testnevelési Egyetem tudományos rektorhelyettese is. –Természetesen továbbra is várjuk az önkéntesek jelentkezését, hiszen nem minden gyógyult felel meg donornak. Hétvégén leginkább a laborban zajlik a munka, jelenleg gőzerővel a minták mérésén dolgozunk – mutatott rá dr. Lacza.
Zajlanak a kezelések
Hétfőn a Semmelweis Egyetem két betege kapta meg a terápiát, majd a kísérlethez csatlakozott a székesfehérvári kórház is, ahol már másnap szintén megkezdték két beteg kezelését. A szérum beadása szövődménymentesen zajlott le mind a négy esetben.
– A kezelt betegek mindegyike súlyos állapotban van, valamilyen krónikus betegségben szenvednek. Ezek leginkább szív- és érrendszeri, illetve daganatos megbetegedések. A négy beteg közül három lélegeztetőgépen van, egyikük pedig oxigénmaszkon keresztül kap oxigént – mondta dr. Lacza Zsombor.
A Semmelweis Egyetem két betege egy 75 és egy 57 éves férfi, a székesfehérvári kórházban pedig egy 46 esztendős nőt és egy 64 éves férfit kezelnek. Állapotuk stabil és reményt keltő.
– Az, hogy a betegeknél a kezelés mennyire hatásos, csak akkor derül ki, mikor a tervezett húsz beteg mindegyike megkapta a terápiát. A kutatócsoportunk célja az, hogy a szérumot mindenki számára elérhetővé tegyük a jövőben – mutatott rá az ügyvezető.
Háromszáz megkeresés
Prof. dr. Vályi-Nagy István a Dél-Pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet főigazgatója az Operatív Törzs szombati sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az intézményben többféle kísérleti terápiát kezdtek meg. Az egyik ilyen kísérleti terápia a vérplazma-terápia, amelyre intézményükbe nagy számmal jelentkeztek potenciális donorok. A főigazgató arra is felhívta a figyelmet, hogy Müller Cecília tisztifőorvos asszony, háromszáz megkeresést küldött ki. A tisztifőorvos levelében plazmaadásra biztatja azokat, akik már átestek a betegségen, így megfelelő immunválasz van a vérplazmájukban a vírus ellen.
Úszók, birkózók, kerékpárosok, vívók és kajak-kenusok is jelentkeztek önkéntes vérplazmadonornak. Az, hogy kiknek a plazmája felel meg, csak a vizsgálatok után derül ki.
– Ezen a héten különböző módszerekkel megkezdődik a sportolók mintájának kiértékelése. A legfontosabb kérdés az, hogy milyen fokú védettséget kaptak, vagyis, hogy melyikük lesz jó donor. Ha minden jól megy, ezekre a kérdésekre még a héten választ kapunk - mondta el a Borsnak Dr. Lacza Zsombor.
* * *
A koronavírussal kapcsolatos legfrissebb híreket ide kattintva találja!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.