Beismerő vallomás esetén már ma elítélhetnék a Fenyő János megöletésével vádolt sportvezetőt, de Gyárfás Tamásék egészen másra készülnek. Bár legalább 12 évet kaphat, nem készül a börtönre.
Megnyugvást szeretnének, és hogy két kisgyermeküknek ne a testvérük 6 évvel ezelőtti halálának árnyékában kelljen élniük. A Labant házaspár ügyvédeiken keresztül keresték fel a Borsot, hogy elmondhassák, családjuk milyen tragédiát élt át.
Megkezdődött pénteken Stadler József ellen a negyedik büntetőper Kecskeméten. Az egykor akasztói, majd solti vállalkozót – mint megírta a Bors – ezúttal a 2007 és 2010 között befogadott fiktív számlák miatt 419 millió forintos adócsalással vádolják.
Megkezdődött a Fővárosi Törvényszéken a 26 esztendős B. Bálint büntetőpere, aki 2011. november 25-én éjszaka agyonszurkálta a 24 éves Ferencet. A férfi özvegye, Tímea a Borsnak beszélt a benne dúló érzésekről és az azóta eltelt évekről.
Az egyik testvérnek járt kártalanítás, a másikat a rendőrség elutasította. Az izsáki őrsön agyonvert Bara József öccse perre vitte követelését, a Kecskeméti Törvényszék hamarosan tárgyalást ír ki. Hárommillió forint a tét.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.