Aktuális

A Labant-házaspár a Borsnak: Sosem tudjuk feldolgozni Endre baba halálát

kbv

Létrehozva: 2019.02.25.

Megnyugvást szeretnének, és hogy két kisgyermeküknek ne a testvérük 6 évvel ezelőtti halálának árnyékában kelljen élniük. A Labant házaspár ügyvédeiken keresztül keresték fel a Borsot, hogy elmondhassák, családjuk milyen tragédiát élt át.

A Labant család kedden ül ismét a vádlottak padjára. Szándékos emberöléssel vádolják őket. A vád szerint azért halt meg kisbabájuk a 8 napos kórházi kezelés után, mert nem adtak be a születésekor egy ajánlott vitamint. Endre baba 2013. január 1-jén este kezdett hányni, a szülők pedig – szól a vád – későn hívtak orvost és akadályozták az ellátást. A kis Endre nagyobbik tesója, az akkor két éves Lehel sem kapott ilyen vitamint, pedig egyébként két gyermekorvos és három védőnő is látta.

Csaba, az édesapa korábban tagja volt egy oltáskritikus Facebook-csoportnak, olykor meg is szólalt a témában, amiért laposföld-hívőnek, csecsemőgyilkosnak, oltásellenesnek is bélyegezték.

– Én csak arra szerettem volna felhívni a figyelmet – mondja Csaba –, hogy a súlya és az egyéni adottsága minden gyermeknek más. Vannak, akik sokkal érzékenyebbek a szövődményekre. Épp a gyerekek védelme miatt érdeklődtem a téma iránt. Sajnálom, ha ezzel bárkit megbántottam – teszi hozzá.

A házaspár úgy döntött, hajlandó a Borsnak visszaemlékezni a tragédia borzalmas perceire, olyan részletekre, amelyek eddig teljesen ismeretlenek voltak a nyilvánosság előtt.

Szeretetteljes családi légkör

Labantékkal egy barátjuknál találkozunk, ügyvédeik jelenlétében. Nagyon nehéz helyzetbe kerültek a büntetőper miatt – az anyuka, Ada zenetanár volt, de nem dolgozhat az eljárás ideje alatt. Családi zenekaruk koncertmeghívásai is elapadtak. Ahogy beszélünk, a nagyobbik fiú Lehel a leckeírás után előveszi citeráját, majd saját versét is elszavalja. Az ötéves Ábel a szőnyegen játszik, időnként édességet kínál körbe. Felemelő, bensőséges pillanatok.

Egész éjjel nem aludtak

Ada korábbi borzalmas kórházi szülésélménye miatt választotta az otthonszülést. A születés utáni órákban a vizsgálatokat végző doktornő röviden elmondta, hogy a különböző védőoltások, szűrővizsgálatok, vitaminok miatt a házi gyermekorvoshoz kell majd fordulni, ám a tájékoztató részletei nem ragadtak meg, hiszen a házaspár egész éjjel nem aludt.

A háziorvos – akihez Endre 3 hetes korára kaptak időpontot – egy ampulla K-vitamint adott a babának véralvadási zavar megelőzésére. Havi egy ampulla javasolt, a baba pedig 3 nappal az előtt került kórházba, hogy a következő adag aktuálissá vált volna.

Kiszáradással vitték be

A tragikus napon Labanték egy ismerősüknél tartózkodtak éppen. – Endre baba este hat körül hányt először – mondja Ada. – Felhívtam az ügyeletet, azt mondták, ha rosszabbodna az állapota, telefonáljak. Ez meg is történt este 8 körül, mert addigra összesen háromszor hányt Endre. Az ügyeletes doktornőnek nem volt megfelelő tűje az infúzió bekötéséhez, ezért egy felnőtt tűvel szúrta meg kétszer Endre fejét: a halántékán szét is ment két fejvénája. Megijedtünk, tettünk egy óvó mozdulatot, amit tévesen akadályozásnak értelmeztek a hatóságok – emlékszik vissza az anya.

A szülők a saját autójukkal szerették volna bevinni a csecsemőt a kórházba, de az ügyelet azt mondta, ilyet nem lehet. A kórház a szülők szerint eleve ellenségesen állt hozzájuk, mert a mentőktől olyan információt kaptak, hogy agresszívan viselkednek. Még a rendőrséget is kihívták rájuk. A picit kiszáradással vitték be.

– Az egyik orvos azt állította a rendőröknek, hogy el van törve a baba karja. Pedig erre semmi nem utalt. Látatlanban olyan kezelésekhez kellett hozzájárulnunk, amit már elvégeztek. A legjobbat szerettük volna biztosítani kisbabánknak, ezért szerettük volna látni az orvosi dokumentációt, ami szerintünk törvényes jogunk. Érthető, ha az orvosok nem szeretik az ilyesmit, a hozzáértésük megkérdőjelezésének vélik. Egy hétig abban a hiszemben voltunk, hogy Endre előbb-utóbb meggyógyul és hazajöhet. Villámcsapásként ért, amikor megtudtuk, hogy agyhalott lett – idézi fel az édesanya.

A gyerekeiknek élnek

6 évvel ezelőtt veszítettük el szeretett gyermekünket, Endre babát. Ez olyan trauma, amit nem lehet soha feldolgozni. Egy évvel később született Ábel, ő is egy csoda, akárcsak Lehel, ők ketten az életünk értelme. Szeretnénk még egy gyermeket vállalni, újra koncertezni, tanítani, a gyermekeinknek élni – mondja a művészházaspár.

Nem volt CT sem

A kisfiút kórházról kórházra szállította a mentő, hogy meg tudják CT-zni. Az első intézménynek, a SOTE I-es gyerekklinikájának nincs CT-je, a Heim Pálé éppen Endre baba vizsgálata közben romlott el, így végül a Szent Istvánban készült el a felvétel. Ez friss, zúzódásos agyvérzést igazolt.

Induláskor Endrének a mentőben még nem voltak neurológiai tünetei. Vérzésgyanú csak órákkal később merült fel, és mire a harmadik kórházban CT-be került, már “vérben úszott” az agya. Az anyuka ugyan látta, amikor a mentőben beütődött a feje, mert nem volt rögzítve, de a főorvos azt tanácsolta: erről hallgassanak, ha nem akarnak egy kivédhetetlen pert kapni a nyakukba.

Fokozott érzékenység

Utólag szinte kideríthetetlen, de valószínűleg az ügyeleti helyszíni ellátás idején kezdődött egy belső vérzés. Erre rárakódhatott a többi szerencsétlen véletlen.

– Nem gondoljuk, hogy bárki is ártani akart volna kisbabánknak. Valószínűleg hemofiliás lehetett, volt ilyen a családban, fokozottan érzékeny lehetett az ellátás és szállítás közbeni mikrotraumákra – mondja az édesapa, hangsúlyozva: hisznek az orvostudományban, a gyerekeiket ugyanúgy orvoshoz viszik, ha betegek, mint más szülők és antibiotikumot is kapnak, ha arra van szükség.

– Nagyon szerettük a kisfiunkat. Hittünk a csodában, hogy felébred az altatásból, ezért nem engedtük a lélegeztetőgépet kikapcsolni, de az orvosok mégis így döntöttek. A boncolást az emberi méltósága védelmében szerettük volna elkerülni, de azt mondták, ez elkerülhetetlen. Szerettünk volna ott lenni, de nem engedték. A boncolás során vett szövetminták valamiért használhatatlanná váltak – sorolják a szülők. Endre baba halálának okát a mai napig nem tudni. A vitaminhiány teória csupán, a papírokból kiderül, hogy a vitaminszintjét nem is mérték.

Szeretnének felejteni

A szülők azért mesélték el történetüket a Borsnak, hogy a tényeket megismerhesse a közvélemény és mert hisznek benne, hogy nem felelősek babájuk haláláért. Szeretnék végre lezárni ezt a fájdalmas történetet. 

– Elvesztettük egy gyermekünket. Ez olyan trauma, amit soha nem fogunk tudni feldolgozni. Lehel két éves volt Endre halálakor, de ma is szeretettel emlegeti elhunyt kistestvérét. Ábel még meg sem született. A művészcsalád napjai a büntetőeljárás okozta nyomasztó gondokkal telnek, és ez a két kicsit is megviseli. A szülőket 10-20 évig terjedő, fegyházban letöltendő szabadságvesztés fenyegeti, ha a bíróság megalapozottnak találja a vádat.

A cikkhez kapcsolódó jegyzetet itt tudja elolvasni.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek