Aktuális

A lepkeper ügyvédje szerint minden áron el akarják marasztalni az ügyfelét

Hu-Zo

Létrehozva: 2017.10.31.

Az Oscar-díjas színész a közös- ségi oldalon vallott arról, hogy a nôk mellett mindig volt kapcsolata férfiakkal is

Forrás: MTI

2013 óta járja a bíróságot Gabnai Ernő, akit kezdetben hatezer védett keleti lápi bagolylepke elpusztításával vádoltak meg. A polgári perben másfél milliárd forintos kártérítés volt a tét, de azt első és másodfokon is megnyerte. Később büntetőpert is indítottak a kokadi gazda ellen, a tét itt már börtönbüntetés lett volna. A perben már csak 54 lepke elpusztítását írták a számlájára. Tegnap a Debreceni Járásbíróság bizonyítottság hiányában felmentette Gabnai Ernőt. Az ügyészség súlyosbításért fellebbezett, dr. Zeke László ügyvéd pedig bűncselekmény hiányában kért felmentést. 

– Nagy kő esett le a szívemről – mondta a Borsnak Gabnai Ernő. – Egy szakértőt elfogultság miatt kizártak az eljárásból, az új, független szakértő pedig mindent cáfolt – sóhajtott megkönnyebbülten a gazda.

– Ez már a negyedik ítélet, amelyben nekünk adtak igazat, de az ügyészség minden áron el akarja marasztalni az ügyfelemet – mondta dr. Zeke László. 

Gulyás Csilla bírónő az ítélet indoklásában kiemelte: a nyomozati szakban kirendelt szakértő véleményét – akinek szakvéleményére a vád alapult – kirekesztette a bíróság a bizonyítékok közül. Kiderült ugyanis, hogy a szakértő korábban a feljelentő, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóságának dolgozott, szakvéleménye elsősorban a természetvédelmi őr feljegyzéseire épült, amelynek tartalmát a szakértő nem ellenőrizte, hanem feltétel nélkül elfogadta. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17151747_auto_resized.jpg
origo.hu

A liverpooli győzelmet csalásnak tartják Angliában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17153295_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Durva együttállásra figyelmeztet a magyar főboszorkány: "Hatását az egész emberiség érezni fogja"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17152307_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Eddig szidták érte, most fél Európa Magyarország útját választotta

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17149944_auto_resized.jpg
ripost.hu

Mutatjuk, mit kell tenni most a málnával, hogy nyáron szuper termés legyen

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17152027_auto_resized.jpg
vg.hu

Új üzemanyagárak: megtörte a kereskedőket a kormány fenyegetése – szerdától sokkal olcsóbb adják a dízelt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27337_resized.jpg?avcount=1713849614
origo.hu

Meglepő dolgot tett a súlyos beteg Károly király

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17148926_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 22-28.: A telihold sem könnyíti meg az életedet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17153859_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fucsovics remekelt, elképesztő összeg ütötte a markát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713849614
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17153388_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gabnai Csaba, az ország dúsgazdag vállalkozója: "megalapozottan néztek napszámosnak"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17153926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szeretetükkel üldözik a rajongók a Házasság első látásra sztárjait

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/RpK43kOjPm17KZpBfnCH32ag2ofUfOeH_U2NmxctGEU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZmOTRiYWU4OWExMjQ3N2I5NDk2ZmE5NmY5OTcwODk5.jpg
Emberölés

Elképesztő, mivel védekezik a férjét szíven szúró demecseri édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/netYebUjrgmZbsRFr0R9fYtvjyS1C31K5UFH_RR30Z4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ1NWJhYmE0ZGExNjQyMTQ4M2JhOTg0Y2JjNTAyODUz.jpg
tragédia

Pokoli nap Magyarországon: két halálos tűz is életet követelt