Dátum tartomány
Cikk típusa
Rovatok
Szerző szerint

11863. oldal - 0



Orbánt füttyszó fogadta Horn temetésén

Orbánt füttyszó fogadta Horn temetésén

Több ezren búcsúztatták a 81 éves korában elhunyt Horn Gyulát Budapesten, a Fiumei úti temetőben. Orbánt tucatnyian pfujolták, míg Sólyom László volt köztársasági elnököt t gyászbeszédet tartó Katona Béla fricskázta.
Spórolásból bringázik a legtöbb magyar

Spórolásból bringázik a legtöbb magyar

Leleményes módon takarékoskodik a magyar. Egy kutatás szerint egyre többen használják kerékpárjukat munkába járáshoz a drága autózás és tömegközlekedés helyett. Tőlünk nyugatra ezért még fizetnek is a polgároknak.
Andy Murray történelmet írt Wimbledonban

Andy Murray történelmet írt Wimbledonban

A miniszterelnöki címért sem adná oda wimbledoni győzelmét Andy Murray, akinek a világ első számú teniszbajnokságán aratott diadalát a hétfői sajtó egybehangzóan történelmi jelentőségű eseménynek minősíti.
Koraszülésbe hajszolta a munkaadó, meghalt a gyerek

Koraszülésbe hajszolta a munkaadó, meghalt a gyerek

Egy kaliforniai kismamának három orvos is azt javasolta, hogy ne emeljen nehéz dolgokat, kímélje magát, mert veszélyeztetett terhes. Főnökei azonban nem engedélyezték számára a könnyített munkát, ezért koraszülött gyermeket hozott világra,...
Újabb ronda kutyák: szavazzon!

Újabb ronda kutyák: szavazzon!

Számtalan szavazat érkezett a ronda kutyusokra a borsonline-on, s az első körben bemutatott négy „szépség” közül ketten már bejutottak a legjobb nyolc közé! Újabb négy jelölt következik!
A Föld szülte a Holdat

A Föld szülte a Holdat

A még forró és képlékeny Föld óriási méretű robbanása hozhatta létre a Holdat, legalábbis egy egy új tudományos elmélet szerint.
Időjárás - Egyhetes előrejelzés

Időjárás - Egyhetes előrejelzés

A jövő héten jellemzően napos idő várható, néhol lehet egy-egy zápor, illetve zivatar. Mindeközben néhol még a leghidegebb órákban sem esik 20 fok alá a hőmérséklet, nappal 25-30 fok körüli maximumhőmérséklet valószínű.
Folklife - Magyarok a washingtoni fesztiválon

Folklife - Magyarok a washingtoni fesztiválon

A Smithsonian Folklife Fesztivál (SFF) történetében rekordot döntött a Magyarország részvételével megtartott rendezvénysorozat látogatottsága, és az amerikai függetlenség napján eladott magyar ételek és italok mennyisége is felülmúlta a korábbi csúcsokat.
Új szelektív hulladék feldolgozó létesül

Új szelektív hulladék feldolgozó létesül

Szelektíven gyűjtött műanyag hulladékok feldolgozását és újrahasznosítását végző üzemet létesítenének egy kihasználatlanul álló ipari komplexumban, a Veszprém megyei Gyepükajánon; a beruházás értéke meghaladja a 400 millió forintot - tájékoztatta az MTI-t a Perspektíva a Jövőért Alapítvány szervezési vezetője.
Magyar konyha Moszkvában

Magyar konyha Moszkvában

Különlegesen elkészített és tálalt ételsorokkal mutatták be a magyar konyhaművészetet az orosz fővárosban, ahol a tervek szerint hosszú évek után ismét magyar étterem nyílhat.
Enzo máris Zizout idézi

Enzo máris Zizout idézi

Andrea Mancini hazánkat, egész pontosan a Honvédot választotta, így a magyar bajnokságban is látható lesz egy világsztár gyermeke. A Bors összeállításából kiderül, messze esik-e az alma a fájától.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.