200 milliós éttermet nyitott Házibuli Attila

étterem
PUBLIKÁLÁS: 2013. július 08. 13:45
Vendéglátóipari vállalkozása miatt még a világot jelentő deszkákról is lemondott erre a nyárra Házibuli Attila. Az énekes több tízmillió forintot fektetett nemrégiben nyílt éttermébe.
Ocskó Zsolt

A Muzsika Tv-n és a Prizma Tv-n nagy sikerrel futó Házibuli Attilával című műsor házigazdája régi álmát valóra váltva éttermet nyitott Egervár közepén.

– Vallom, hogy mindig több lábon kell állni. Kihasználtam a lehetőséget és több tízmillió forinttal betársultam egy nagy jövő előtt álló vállalkozásba. A vezetés a társam kezében van, aki egy remek vendéglátós, a felszolgálásból is kiveszi a részét, emellett pedig nagyon jó barátom. Eddig több, mint 200 millió forintot fektettünk az étterembe, de a minőség, a hangulat és a látvány önmagáért beszél, felveszi a versenyt bármelyik budapesti első osztályú hellyel – mesélte a Borsnak Tilinger Attila, aki tisztában van vele, hogy sok idő és munka, amíg a befektetés megtérül.

Éppen ezért az énekes-műsorvezető idén nyáron még a koncertezésekről is lemondott az biznisz miatt.

– Egervár nincs közel a fővároshoz, nagyon sok időt töltök most itt az indulás időszakában, így az idei nyáron fellépéseket is alig vállalok, de természetesen a Házibuli Attilával megy tovább, a műsorok készítésére mindig szakítok időt – nyugtatta meg az önkéntes színpadi száműzetése miatt aggódó rajongóit az előadó.

A cukrász végzettségű műsorvezető imád a pultban sürögni-forogni, amin a gyanútlan betérők gyakran meglepődnek.

Bangónak nem jött össze

Bangó Margit három évvel ezelőtt döntött úgy, hogy egy cigánykonyhára specializálódott éttermet nyit a belvárosban.

A hely pár hónapja csődbe ment, pedig kifejezetten alacsony áron kínálta az ételeit.

– Egyszer csak a bérleti díjunkat megemelték kétszáz-ezerről ha­vi egymillióra. A barátnőm, akivel üzlettársak voltunk, ak-kor közölte: Margit, bezárunk! Nem tudtunk volna kigazdálkodni ennyi pénzt – mesélte a művésznő korábban a Borsnak. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.