Egy fekete színű farmerkabáttal akasztotta ki a Demokratikus Koalíció vezetését Gyurcsány Ferenc. Pártja prominensei kérlelték, váljon meg tőle, mert nem áll jól egy politikusnak. Fél év alatt sem tudták leimádkozni róla.
Mindössze két éve kezdett íjászkodni Farkasné Tóth Katalin, és négy kategóriában ő tartja az országos csúcsot. A fiát kísérte edzésekre, amikor ő is íjat ragadott. Hamar kiderült, hogy a felsőtárkányi anyuka őstehetség.
A vb-résztvevőket bemutató sorozatunkban ezúttal a C és a D csoporttal foglalkozunk. A C elsőre az egyik legkönnyebbnek tűnik, a D viszont – a csapatok múltját tekintve – igencsak nehéznek számít.
Felesége temetését egyfajta demonstrációnak is szánja H. Gyula, aki szerint az esztergomi Vaszary Kolos Kórház hibája vezetett párja halálához. Az egészségügyi intézményben belső vizsgálat folyik, de egyelőre nem merült fel személyi felelősség.
Szédült világ! – legyintenek gyakran az idősebbek, velősen értelmezve az információk napi áradatát. A négy égtájról záporozó hírek 2014. június 5-én mintha őket igazolták volna: furcsa, meghökkentő, elképesztő képek és tudósítások...
A győri Xantus János Állatkertben áprilisban született jaguárkölyök egyre nagyobb és játékosabb, sőt a vadászatot is gyakorolja: leginkább anyja farka a préda. A kölyök nevére jövő szerdáig lehet az állatkert Facebook-oldalán szavazni.
Összezsúfolják az állatokat, futószalagon elletik őket, szopós korban adják el a kölyköket – ők a szaporítók, akik csak pénzforrást látnak a kis kedvencekben. Tornóczky a tyúkszemükre lépett.
Minden kritikánál lesújtóbb az az érdektelenség, ami a magyar futballválogatott albánok elleni fellépését fogadta. Az elmúlt tíz évben hazai meccsen egyszer sem voltak ilyen kevesen.
Könnyű annak ítélkeznie, aki soha nem volt ilyen helyzetben. Könnyebb az áldozatot hibáztatni, mint tudomásul venni, hogy nincs intézményes segítség a családi erőszak ellen.
Úgy megverte korábbi párja Takács Hajnalt, hogy szétszakadt a mellimplantátuma. A fiatal nő maradandó egészségkárosodást szenvedett: másfél centis szilikondarabok kerültek a nyirokrendszerébe. Most könyvet írt a saját és más bántalmazott...
Imádja a közönség Szabó Zsófi új frizuráját, és láthatóan a színésznő is jól érzi magát új külsejével. Hosszú hallgatás után dögös fotót osztott meg magáról Facebook-oldalán.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.