Bátran mehet strandolni pünkösdkor, nem fertőz a fürdővíz

Magyarország
PUBLIKÁLÁS: 2014. június 06. 10:25
Bátran mehet strandolni pünkösdkor, nem fertőz a fürdővíz

A szezon előtt ellenőrzött fürdők, strandok többsége megfelelt a közegészségügyi feltételeknek, az országban 88 esetben kellett intézkedni szabálytalanságok miatt, de csak egy alkalommal szabtak ki bírságot - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ).

Kehida Termál Gyógy- és Élményfürdő, Hotel

Az ÁNTSZ közleménye szerint fürdővíz által terjesztett tömeges megbetegedés és súlyos baleset 2014-ben eddig nem fordult elő. A közegészségügyi vizsgálatok keretében a medencés közfürdők 35 százalékát ellenőrizték május 31-éig, 278 helyszínen vizsgálódtak.

A medencevíz minőségét illetően elsősorban az úgynevezett töltő-ürítő medencéknél tártak fel problémákat. Míg ezeknél 14 százalékban találtak kifogásolni valót, a vízforgatós medencéknél az arány négy százalék körül alakult. Fontos megjegyezni, hogy a létesítmények többsége ma már az utóbbi, korszerűbb technológiát alkalmazza. Az ÁNTSZ szerint általános tapasztalat, hogy a folyamatosan üzemelő közfürdők sokkal jobban működnek, mint a kizárólag szezonálisan nyitva lévők.

A szezonálisan üzemelő medencék, illetve a medencés fürdők többsége a változékony időjárás miatt még nem nyitott ki, június közepére várható a nyitásuk. A fokozott közegészségügyi ellenőrzést a nyitás utáni időszakban végzik majd el. Az idei szezonban egyébként több mint 600 medencés fürdő üzemel majd, ezek közül 294 egész évben, 309 pedig csak szezonálisan működik.

A tavalyi fürdőszezonban a medencés közfürdőkben 1040 közegészségügyi ellenőrzés történt, a medencés fürdők felénél merült fel valamilyen kifogás, azonban a súlyos szabálytalanság ritka.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.