Szénszínű farmerkabáttal sokkolta pártját Gyurcsány

farmerkabát
PUBLIKÁLÁS: 2014. június 06. 13:00
Egy fekete színű farmerkabáttal akasztotta ki a Demokratikus Koalíció vezetését Gyurcsány Ferenc. Pártja prominensei kérlelték, váljon meg tőle, mert nem áll jól egy politikusnak. Fél év alatt sem tudták leimádkozni róla.
Bors

A Pink Puli honlapján jelent meg interjú Sebián-Petrovszki Lászlóval, a második Gyurcsány-kormány egykori államtitkárával. Ő jelenleg a Demokratikus Koalíció operatív igazgatója. Szóba hozza Gyurcsány öltözködését is, így emlékezik meg a volt miniszterelnök által preferált farmernadrág – zakó – nyitott gallérú ing kombinációról:

– Amennyire látom, ez nála jórészt ösztönös, ő ebben is kellően a saját feje után megy. A stábon belül adódtak is ezzel kapcsolatos viták. Szerintem például az öltöny és a nyakkendő a politikus munkaruhája. Vele emiatt sokat kellett harcolni, mert bár a zakót még fölveszi, de a nyakkendőt már nem szívesen, öltönynadrágot meg pláne ritkán visel.

És, hogy miről kellett lebeszélni Gyurcsányt?

– Egy fekete farmerkabátról, amit borzasztóan utáltunk – említette Sebián-Petrovszki, aki lapunknak azt mondta, fél év alatt tudták csak leimádkozni Gyurcsányról a Levi's márkájú ruhadarabot. Hosszan érvelt egy egész stáb ellene, mire meggyőzték.

– A dzsekivel az volt a gond, hogy Gyurcsány mindenütt ebben jelent meg. A parlamentben, vidéki találkozókon, tévékben. Mintha nem is lenne neki más. A nyakkendő viselése pedig valóban egy külön harc vele – értesültünk az indokokról a volt kormányfő stábjától.

Gyurcsány lapunknak annyit mondott: szekrényében ott lapul még a kabát, ha kell valakinek, szóljon.

 

›› Imádja a kockásat is

Gyurcsány 2006-ban narancsszínű farmerral, évekkel később répaszínűben mutatkozott, hozzá tornacipőt húzott. Napjainkban pedig egy rikító kockás ingben szerepel a rendezvényeken, farmernadrágot ölt hozzá, még az európai parlamenti választás internetes plakátján is ebben pózolt. A kockásokba másfél éve szeretett bele – mondták lapunknak. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.