A Farkas család udvarában gyakori látvány, hogy nyílvesszők záporoznak. A szomszédok ilyenkor jól tudják: Katalin versenyre készül. A kormánytisztviselőként dolgozó anyuka véletlenül került a sportág közelébe két évvel ezelőtt.
– Igazából csak azért kezdtem el az íjászatot, hogy amíg Balázs fiamat kísérem a versenyekre, ne unatkozzak. Először a férjem próbálta ki a sportot, utána én is. Azóta mindketten abbahagyták, de én maradtam – emlékszik vissza Katalin.
Tehetsége hamar megmutatkozott, legelső versenyén mindössze néhány hónap tanulás után indult, úgy, hogy addig soha nem lőtt még 18 méterre. Egyből a második helyen végzett. A legnagyobb elismerést azzal vívta ki, hogy hat hónap íjászkodás után Európa-bajnoki bronzérmes lett.
– Az edzőmre hallgatok, amit ő mond, azt mindig megfogadom. Egy lövés teljes koncentrációt igényel, elég, ha egy pillanatra nem figyelek, és máris félremegy – teszi hozzá az Unicornis Íjász Sportegyesület rekordere.
Katalin tavaly nyolc aranyat, három ezüstöt és öt bronzérmet vitt haza, idén pedig nyolc versenyéből már hetet megnyert. Pusztai íjjal lő, ez annak a mása, mint amivel a honfoglaló magyarok a vadakat elejtették. Részt vett történelmi versenyeken is, ott korhű ruhákban lépett pályára.
– Szerencsés vagyok, hiszen a család teljes mértékben támogat. Az íjászat olyan sportág, amit a család minden tagja űzhet kortól függetlenül. Nálunk is így van, egy verseny kellemes, közös családi program, legyen az történelmi viadal egy várban, 3D-s verseny az erdőben vagy pályaverseny egy sportpályán piknikezve.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.