Tóth Gabi 2021. óta konzekvensen kiáll politikai nézetei mellett és az azóta őt ért, elvtelen támadások ellenére sem hátrált meg egyetlen pillanatra sem. Nem tagadja, hogy mélyen egyetért Orbán Viktor nemzeti politikájával és mindennél jobban szeretné békében és stabilitásban felnevelni a kislányát. Az énekesnő mindent elkövet annak érdekében, hogy a választások előtti utolsó napokban megpróbálja meggyőzni a Magyar Péter és a Tisza Párt által felhergelt fiatalságot, hogy gondolkodjanak, mielőtt április 12-én belépnek a szavazófülkébe. Erről korábban így nyilatkozott lapunknak:

„A miniszterelnök úr mindig jó pár lépéssel előttünk jár, ha visszanézzük az elmúlt éveket, nagyjából minden úgy lett, ahogy mondta. Sajnos most nem jó jövőt jósol nekünk, mert a háború a nyakunkon van.”
Ezért is nagyon fontosnak találom, hogy a fiatalokat behúzzuk és észhez térítsük.
„A biztos válasz a Fidesz!” – jelentette ki korábban Tóth Gabi, aki aggasztónak találja, hogy sokan nem veszik elég komolyan azt a háborús fenyegetettséget, amiben négy éve élünk a szomszédságunkban zajló orosz–ukrán konfliktus miatt. „Sokan bagatellizálják a háborút, mert az ugye nem itt van, hanem „csak” a szomszédunkban és a világban mindenfelé. Nem értik meg, hogy a nemzeti oldalon Magyarország miniszterelnöke a magyarokért harcol és ezzel tart távol minket a háborútól. Ha itt, ne adja Isten más döntések születnek áprilisban, nagyon nagy veszélynek leszünk kitéve” – mondta a Borsnak Tóth Gabi, aki reméli, hogy a szavai célt érnek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.