Senki sem kíváncsi Pintér együttesére

válogatott
PUBLIKÁLÁS: 2014. június 06. 09:15
Minden kritikánál lesújtóbb az az érdektelenség, ami a magyar futballválogatott albánok elleni fellépését fogadta. Az elmúlt tíz évben hazai meccsen egyszer sem voltak ilyen kevesen.
(s. t. r.)

Nincsenek jó futballisták, nincs koncepció – és most már a szurkolók is elfogytak: egyre kétségbeejtőbb képet fest magáról a magyar labdarúgó-válogatott. Pintér Attila harmadik kapitányi fellépésére, no meg a javarészt NB I-es játékosokra épített együttesére 3500 néző volt kíváncsi szerdán.

Majdhogynem példátlan az is, hogy a győztes együttes – Priskin Tamás esését szépen benézte a játékvezető, a sértett pedig berúgta a 11-est – tagjai lehajtott fejjel hagyták el a pályát, miközben a lelátón lézengők hangos füttyszóval jelezték, ez a játék csapnivaló. Nem tudni, Pintér fejében miféle csapat körvonalazódik az őszi Eb-selejtezőkre, mindenesetre a mérkőzésenként bevetett három-négy újonc aligha fogja megváltani a világot, elvégre valamennyien a nemzetközi szinten megszo­kotthoz képest csigalassúságú hazai bajnokságból érkeznek.

Több mint tíz éve, 2003. november 19-én, az észtek elleni felkészülési meccsen gyűlt össze a mostaninál kisebb létszámú szurkolótábor, akkor 600–700-an lézengtek az Üllői úton.

Mint megírtuk: a nemzeti együttes ez idő tájt vb-résztvevők ellen is gyakorolhatna – az Egyesült Államokból érkezett meghívás –, csakhogy a kapitány a jelek szerint félti a játékosait a magasabb szinttől. Ha már maradt Albánia, majd szombaton Kazahsztán, érthetetlen, miért nem vitték a meccseket valamelyik új stadionba. Hogy mást ne mondjunk, Debrecenben telt ház, húszezer drukker volt kíváncsi a dánok elleni derbire.

Mindenesetre az MLSZ máris közönségszervező akcióba kezdett: aki jegyet vesz a szombati, magyar–kazah mérkőzésre, az ingyen nézheti meg a szeptember 7-i első Eb-selejtezőt az új FTC-stadionban.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.