
Az igazi meleg nyár még bizony nem ért véget. Éppen ezért, ha szívesen lepnéd meg magadat, vagy a szeretteidet egy kis hideg és édes finomsággal, akkor ezek a receptek neked készültek. Ha nagyobb vendégségre számítasz, akkor akár rövid idő alatt mind az öt könnyed és gyors desszertet megalkothatod nagyobb erőbefektetés nélkül, és az elkészítés után még romokat sem kell takarítani a konyhában. Krémes, vitaminban gazdag, gyümölcsös és diétás variációt is találhatsz köztük.
A Fanny magazin jóvoltából ezt az 5 hűsítő tippet gyűjtöttük neked össze:
Hozzávalók (4 személyre):
Elkészítés:
1. A barackot mártsuk 1 percre forró vízbe, majd hámozzuk meg, és magozzuk ki. A negyedét vágjuk cikkekre, a többit pürésítsük. Keverjük habosra a joghurtot a porcukorral és a megmosott citrom lereszelt héjával. A pisztáciát aprítsuk fel.
2. Kanalazzuk kelyhekbe vagy kisebb befőttesüvegekbe a pürésített barackot, majd halmozzuk rá a habosra kevert joghurtot. Tegyük be a hűtőbe kb. 1 órára, hogy az ízek kissé összeérjenek.
3. Rendezzük el a barackcikkeket a behűtött kelyhekben. Végül szórjuk meg mindet az aprított pisztáciával.
Elkészítési idő: 30 perc + hűtés
Egy adag: 425 kcal
Hozzávalók (10 szelethez):
1. Forgassuk össze a zabpelyhet, a kókuszreszeléket, a kakaóport, a chia magot, a durvára vágott diót és 1 nagy csipet sót.
2. Kis lábasban olvasszuk össze a mogyoróvajat, a kókuszolajat és a mézet. Adjuk a száraz alapanyagokhoz, majd dolgozzuk össze az egészet.
3. Simítsuk a masszát egy sütőpapírral bélelt kisebb tepsibe. Alaposan nyomkodjuk le. Végül tegyük a mélyhűtőbe kb. 30 percre, hogy megdermedjen. Felkockázva tálaljuk.
Elkészítési idő: 20 perc + hűtés
Egy szelet: 280 kcal
Hozzávalók (8 szelethez):
Az alaphoz:
A krémréteghez:
A díszítéshez:
Elkészítés:
1. Tegyük a kekszet mélyhűtő tasakba, és sodrófával törjük morzsásra. A vajat olvasszuk meg, forgassuk a kekszmorzsához, majd nyomkodjuk a keveréket kivajazott 20 cm-es kapcsos tortaformába. Tegyük be a hűtőbe.
2. A krémréteghez robotgéppel keverjük habosra a mascarponét a tejszínnel és az aromával. A csokit kockázzuk fel, olvasszuk meg, hagyjuk kissé kihűlni, majd laza mozdulatokkal forgasuk a mascarponés alaphoz. Fontos, hogy ne keverjük túl. Simítsuk a kekszalapra, és tegyük vissza a hűtőbe, hogy a krém megdermedjen.
3. A málnát válogassuk át, öblítsük le, és a harmadát pürésítsük botmixerrel. Csorgassuk a krémsajtrétegre, majd rendezzük el a tortán a megmaradt málnaszemeket. Hűtsük a tortát 6 órán át. Óvatosan távolítsuk el a tortakarimát, majd tálaljuk a tortát.
Elkészítési idő: 45 perc + hűtés
Egy szelet: 280 kcal
Hozzávalók (12 szelethez):
Az alaphoz:
A krémhez:
A tésztához:
A tetejére:
Elkészítés:
1. Az alaphoz tegyük egy tálba a felengedett gesztenyemasszát, adjuk hozzá a kekszet, a margarint, a porcukrot és a rumaromát, és alaposan keverjük össze. Egyenletesen nyomkodjuk a masszát egy 30 × 24 cm-es szögletes formába, és tegyük a hűtőbe, amíg elkészül a krém.
2. A krémhez keverjük csomómentesre a pudingport egy kevés tejjel. A maradék tejet egy kisebb lábasban melegítsük fel. Ha már melegszik, öntsük bele a pudingporos keveréket, adjunk hozzá 50 g cukrot, és főzzük addig, amíg kemény krémet kapunk, majd vegyük le a tűzről, és hagyjuk kihűlni. Néhányszor keverjük át, hogy ne bőrösödjön be. Közben keverjük habosra a margarint a megmaradt 200 g cukorral, majd forgassuk bele a kihűlt krémbe.
3. A krémet osszuk két részre, az egyik felét öntsük a gesztenyés alapra. A tésztához öntsük egy tálba a tejet, adjuk hozzá a rumaromát, és egyesével mártsuk bele a babapiskótákat, majd sorakoztassuk őket szorosan egymás mellé a süteményre. Egyengessük el a babapiskótán a krém másik felét, majd tegyük a süteményt a hűtőbe, amíg elkészül az utolsó réteg.
4. Verjük kemény habbá a tejszínt, egyengessük el a sütemény tetején, majd tegyük a hűtőbe legalább 2 órára. Csokoládéreszelékkel díszítve, felszeletelve tálaljuk.
Elkészítési idő: 75 perc + hűtés
Hozzávalók (6 személyre):
Elkészítés:
1. Az epret mossuk meg, csumázzuk ki, a negyedét tegyük félre a tálaláshoz. A maradék eper felét vágjuk kisebb darabokra, a többit hosszában vágjuk félbe. Az aprított epret keverjük el 2 ek porcukorral.
2. A tejet keverjük el a rummal. A mascarponét keverjük simára a maradék porcukorral, a kókuszreszelékkel és a megmosott bazsalikom durvára vágott leveleivel.
3 Osszuk szét a porcukros epret üvegkelyhekbe. A piskótát tépkedjük falatnyi darabokra. Mártsuk meg a rumos tejben, és helyezzük ezt is a kelyhekbe. A felezett epreket vágott felükkel kifelé rendezzük el a kelyhekben. Végül kanalazzuk rá a kókuszos mascarponét. Tegyük be a hűtőbe, hogy az ízek összeérjenek. A félretett eperrel díszítve tálalhatjuk.
Elkészítési idő: 60 perc + hűtés
Egy adag: 915 kcal
Videón is megnézheted egy másik, sütés nélküli málnás ínyencség receptjét:
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.