Egy volt CIA-s elárulta: így kell kifaggatni az embereket anélkül, hogy észrevennék

• Egy volt CIA-s profilozó megosztotta az ügynökség legféltettebb vallatási technikáit.
• Állítása szerint az adott témában minél nagyobb ökörséget kell állítani, hogy a vallatott megcáfolja azt.
• A módszer hatására az illető önként és dalolva vall anélkül, hogy tudná: éppen vallatás zajlik.

Amikor valakit közvetlenül letámadsz egy kérdéssel, az alany agyában azonnal megszólal a biztonsági riadó, és védekező üzemmódba kapcsol. Ennek kivédésére fejlesztették ki az úgynevezett elicitation (rejtett információszerzés) technikáját. A módszer lényege pofonegyszerű: kérdések helyett valamilyen orbitális hülyeséget kell állítani. Az emberi egó nehezen viseli, ha valaki tévedésben van, és azonnali, leküzdhetetlen vágyat érez arra, hogy kijavítsa a másik hibáját. Chase Hughes ezt a pimasz, CIA által is alkalmazott vallatási módszert a világ egyik legnépszerűbb podcast-műsorában pakolta ki a kirakatba.

Chase Hughes az emberi viselkedés szakértője. Korábban 20 évig szolgált az amerikai haditengerészetnél, és ez idő alatt az elit katonáknak, a rendőrségnek, sőt a különböző titkosszolgálatoknak oktatott profilozási, hazugságfelismerési és vallatási technikákat. „A kijelentések mindig sokkal jobbak, mint a nyers, célzott kérdések, mert az ember így úgy érzi, mintha önként ajánlaná fel az információt. A harmadik szint a hitetlenkedés. Tegyük fel, meg akarom tudni, hogy most jöttél-e vissza a szabadságodról, de egyetlen kérdőjelet sem akarok használni. Mondjuk elmegyünk vacsorázni és azt mondom: »úgy nézel ki, mint aki most jött vissza a nyaralásból«. Te meg rögtön rávágod: »nem, valójában ezt, ezt és ezt csináltam«” – mondta Hughes a The Diary of a CEO című podcastben.

Vallatás kérdések nélkül

A profilozó elmondta, hogy a hidegháború alatt a szovjet ügynökök számára könnyebb volt kiszedni a katonai titkokat egy mindössze 19 éves amerikai tengerészből, mint egy gyerek kezéből kivenni a nyalókát. Miközben a kadét a kikötői előadások közötti szünetben lazított a bárpultnál, az ügynökök odasétáltak hozzá egy laza hawaii ingben, és faggatózás helyett bedobtak egy szándékosan pontatlan információt. A fennmaradt jelentés szerint az ügynökök olyasmit mondtak neki, mint hogy »tudjuk, hogy a német tengeralattjárók le tudnak hagyni titeket, mert az ő hajócsavarjaik 22 láb átmérőjűek, a ti tengeralattjáróitok csavarjai pedig mindössze csak 18 láb átmérőjűek«. A fiatal tengerész egója felülírta a protokollt, és ahelyett, hogy tartotta volna a száját, szinte azonnal rávágta: »dehogyis!«. Aztán elkezdte megosztani az összes titkos információt csak azért, hogy helyretegye az álcázott kémek tévedését.

Így használd a mindennapokban a CIA kedvenc manipulációját

Chase Hughes szerint nem kell beépített ügynöknek lennünk ahhoz, hogy ezt a fegyvert a hétköznapokban is bevethessük. Egy boltban, az irodában vagy akár egy randin is használhatjuk a technikát, érdekesebbé téve a beszélgetéseket.

1. A korrekciós csapda: ha meg akarunk tudni egy konkrét adatot vagy időpontot, dobjunk be egy szándékosan téves, túlzó állítást. Mondhatjuk például ezt: „Olvastam egy cikket az interneten, hogy ebben a boltban minden dolgozó órabérét 5000 forintra emelték. Ez csodálatos!”. A beszélgetőpartnerünk azonnal rá fog ugrani a horogra: „Egy frászt, én 1700-at keresek!” – és máris megvan az infó!  
2. A Kamu Profilozás: ha ki akarjuk ismerni a kiszemeltünk szokásait, tegyünk úgy, mintha már mindent tudnánk róla. Például: „Úgy gondolom, te egy olyan ember vagy, aki csak specialty kávét iszik”. A válasz szinte automatikusan érkezik majd, tálcán kínálva a részleteket: „Pedig csak a legolcsóbbat veszem és tejszínt szoktam belerakni”.  
3. A „Sávos Szűkítés” (Braketizáció): ha egy konkrét számra vagyunk kíváncsiak, használjunk egy tág és pontatlan állítást kiindulópontként. Ha például azt mondjuk egy állásinterjún, hogy szerintünk egy adott pozícióban a bér valahol 390 ezer és 590 ezer között mozog, a másik fél szinte kényszeresen pontosítani fogja a számokat, csak hogy kijavítson minket.  
4. Lefogadom, hogy...: ha bizonytalanok vagyunk, használhatjuk a „lefogadom, hogy...” formulát. Ha például azt mondjuk egy kávézóban ülve a partnerünknek, hogy: „Lefogadom, hogy utálod a kávét”, a másik azonnal kényszeresen védeni vagy pontosítani fogja az állítást. Ha pedig rábólint, máris építhetjük tovább a csapdát: „Olyan típusnak tűnsz, aki tisztán szereti inni a kávét...”. Mire ő büszkén rávágja: „Igen! Semmi krémpor, semmi cukor!”. Így tálcán kaphatjuk meg a választ. 
5. Chase Hughes szerint a legfontosabb szabály: „Minél kényesebb információra van szükségünk, annál kevesebb kérdést szabad csak feltennünk”.  

Hallgasd meg a teljes interjút:

Ezek a cikkek is tetszeni fognak: