

A túlvilágon léteznek olyan entitások, amelyek csak arra várnak, hogy szellemként rárontsanak az élőkre. Egy szolnoki nő testközelből átélt egy kísértést, miután titokban véghezvitt egy rituálét. Az entitás addig kínozta, amíg a magyar Nostradamus kénytelen volt közbeavatkozni.

Erika nem tagadja, vonzzák a spirituális témák, köztük a szellemek létezése. Az év elején, januárban egy titkos rituálét végzett el a barátnőjével. Habár az egész csak érdekességnek, viccnek indult, hamarosan mintha egy horrorfilm díszletébe csöppentek volna. Túlvilági jeleket kaptak, kísérteni kezdték őket.
– Heteken át minden hajnalban pontosan 3 óra 33 perckor felriadtam. Mintha valaki sétált volna a folyosón. Nem nyikorgásokat hallottam, hanem konkrét lépteket. Lassú, nehéz járást. A kutyám olyankor az ajtóra meredt, morgott, majd remegve elbújt az ágy alá – mesélte a Borsnak Erika, kiemelve: a legijesztőbb éjszaka csak ezután jött el. – Egyszer arra ébredtem, hogy nem tudok megmozdulni. Nyitva volt a szemem, és éreztem, hogy valami ráült a mellkasomra – emlékezett vissza. A szoba sarkában aztán egy sötét alakot pillantott meg. Akkor döbbent rá, hogy egy szellem kísért az otthonában. A nő végül spirituális segítséget kért a magyar Nostradamustól, Illy Roland Tamástól, hogy véget vessen a vérfagyasztó, paranormális jelenségnek.
– Azt mondta, valami van a házában – kezdte lapunknak Tamás. – Nem látta tisztán az entitás arcát, csak azt, hogy az magas volt és mozdulatlan. Percekig csak nézte őt, majd lassan elindult az ágya felé. Ekkor a telefonja magától leesett az éjjeliszekrényről – részletezte az esetet a mágus, aki pontosan tudja, milyen típusú szellemek szállhatják meg az élők otthonát. Sejtette, mivel áll majd szemben. Amint belépett Erikához, a szellem ereje fitogtatásába kezdett.
Azonnal erős nyomást éreztem a mellkasomban. A levegő hidegebb volt bizonyos pontokon. A hálószoba ajtajánál konkrét rosszullét tört rám. A térben nagyon sűrű, negatív energia lakozott. Biztos voltam benne, hogy valaki nem hozzáértő valamilyen varázslatot végzett az ingatlanban és közben nyitva hagyott egy energetikai kaput
– idézte fel az élményeit a magyar Nostradamus.

Erika kénytelen volt bevallani, hogy hónapokkal korábban egy netes szeánszot végzett a barátnőjével, hogy kapcsolatba lépjenek a szellemvilággal. Ezután kezdődtek a jelenségek. Tamás a képességével tértisztításba kezdett, ám ekkor az entitás újra támadásba lendült.
– Olyan erős nyomást éreztem a tarkómnál, hogy szinte megszédültem. Valami kapaszkodott a térbe, és az ott élő emberek energiájába. Az ilyen energiák gyakran félelemből táplálkoznak, és minél jobban retteg valaki, annál erősebben táplálkoznak belőle – mutatott rá. Végül sikerült elvégeznie a tértisztítást, amelynek végén órási csend ült a házra. Tamást eleresztette a szellem.
– Erika kaput nyitott a szeánsszal. Vannak erők, amelyekkel nem lehet játszani. A szellemidézést ne próbálgassuk, mert energiavámpír entitásokat is magunkra szabadíthatunk – hangsúlyozta Illy Roland Tamás.
Egy nyugdíjas asszony a YouTube-on mesélte el, hogy kísértet zaklatta az unokáját. Játszd le a videót a részletekért:
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.