

A modern világ és a technológiai fejlődés egyre gyorsabb üteme számtalan kérdést felvet a jövővel kapcsolatban. Annak ellenére, hogy mára az emberiség számos problémájára van megoldás, sok olyan tényező alakítja a bolygónk, ezáltal a benne élők sorsát, amelyeket nem tudunk befolyásolni. Ezért is érdekel annyi mindenkit az, hogy mikor lesz világvége.

Attól függetlenül, hogy rengeteg információt ismer, ezáltal összefüggéseket is képes meglátni a mesterséges intelligencia, nem tud, és valószínűleg nem is szeretne konkrétumokat megfogalmazni a világvége időpontját feszegető kérdések tekintetében. Mégis tud különféle tudományos becslésekre hagyatkozni, melyek nyomán meghatározhat hozzávetőleges időpontokat.
A világ működése kiszámíthatatlan, a világvége gondolatával viszont az ember paradox módon rendet próbál vinni ebbe az egész átláthatatlanságba: ha ugyanis el tudjuk képzelni a végét, azzal kicsit úgy érezhetjük, értjük a működését. Ez a viselkedés összefügghet azzal is, hogy egyszerűen szeretünk történetekben gondolkodni – az élet kezdete-közepe-vége struktúra biztonságérzetet ad
– foglalta össze az MI.
Veszélyre vagyunk huzalozva
Az ember evolúciós szinten veszélyre van hangolva, hiszen ez az, ami valójában a túlélésünket szolgálta az ősi időkben. Ahhoz, hogy a másnapot is megérjük, hasznos, sőt elengedhetetlen dolog volt előre elképzelni a legrosszabb forgatókönyvet, hiszen csak így volt lehetséges felkészülni. A modern élet sem sokban különbözik ettől az elgondolástól, mert bár a körülmények teljesen mások, és civilizált környezetben élünk, a gondolkodásunk nem sokat változott. A világvége kérdése éppen ezért a ma embere számára a legnagyobb lehetséges veszélyt jelenti.

Fontos kiemelni, hogy a mesterséges intelligencia szerint valószínűtlenek az olyan forgatókönyvek, melyek szerint a világvége egyik napról a másikra következik be. Reálisabb veszélynek bizonyulnak azonban a lassan bekövetkező kockázatok, még úgy is, hogy az emberiségnek ezelőtt sosem volt ennyi eszköz a kezében ahhoz, hogy csökkentse a különféle rizikófaktorokat.
A mesterséges intelligencia szerint a következő 100 évben elsősorban a klímaváltozás, a nukleáris konfliktusok, a járványok és bizonyos technológiai változások jelenthetnek problémát az emberiségre nézve. Ha továbbmegyünk és a mostantól számított 100-1000 évet nézzük, elképzelhető civilizációs visszaesés, esetleg ritka, de annál nagyobb hatású események, például egy aszteroida-becsapódás (habár az ilyen veszélyeket a NASA folyamatosan figyeli és igyekszik is elhárítani). Na és mi várható 1000 évvel később, vagyis a 3000-res években? Az MI szerint szóba kerülhetnek szupervulkán-kitörések és természetes klímaváltozások, de ezeket kifejezetten nehéz most előrejelezni. A nagyon távoli, több millió évvel későbbi időkben a Nap jelenthet veszélyt a Földre nézve. Nemcsak a mesterséges intelligencia, de a szakemberek szerint is lakhatatlanná válhat az otthonunk, mindez viszont a csillagfejlődés természetes következménye.
Érdekelnek a különféle világvége szcenáriók? Nézd meg az alábbi videót, amelyben 10 lehetséges kimenetelt láthatsz:
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.