Mozgás

A legjobb eredményt szeretnéd elérni? Ekkor menj el edzeni

KL

2023. június 3. szombat 14:00

A tudósok sportolók teljesítményeit vetették össze, az eredményeket pedig most megosztották a nyilvánossággal.

Mindannyiunkkal előfordult már, hogy észrevettünk magunkon egy kis súlyfelesleget, amit a lehető leghamarabb le akartunk magunkról dobni.

Fitness edzés applikáció alkalmazás sablon
Ne feszüljünk meg az edzéskor, csak időzítsük jól / Fotó: Pexels

Vannak, akik különböző diétákat próbálnak ki, míg mások intenzív fitneszprogramokat követnek, hogy elérjék a kívánt eredményt. Sokan keményen dolgoznak a legjobb forma eléréséért, azonban most kiderült, hogy nem kell megfeszülnünk az edzőteremben, elég ha jó időben csináljuk a megfelelő gyakorlatokat.

A tudósok szerint ugyanis a eredményességben nagy szerepet játszik az úgy nevezett „belső óránk”, amelytől függ, hogy a nap különböző szakaszaiban hogyan teljesítünk. A sportolóknál általában ez a legjobb mutató késő délutánra, kora estére tehető.

A kutatók megvizsgálták az úszók teljesítményét az athéni, pekingi, londoni és riói olimpián, ebből kiderült, hogy a legjobb idejüket délután 5 óra körül érték el. A szakemberek ebből azt szűrték le, hogy ezek a megállapítások nem csak a sportolókra, hanem minden emberre igaz.

A testmozgás időzítése szerepet játszhat az edzés egyes gyakorlatok finomhangolásában

- nyilatkozta Juleen Zierath, a svéd Karolinska Intézet integratív fiziológia professzora, aki hozzátette, hogy a fiziológiánk nagy szerepet játszik a teljesítményünkben. A testhőmérséklettől a pulzusszámig és a zsíranyagcserét szabályozó génekig, ami egy 24 órás ciklusban működik.

A tudósok azt állapították meg, hogy a szervezet a reggeli edzés utáni zsírégetést részesíti előnyben, ami a glükokortikoidoknak nevezett hormonok természetes mintázatához kapcsolódik, és ezek befolyásolják azt, hogy hogyan tartja meg és halmoz fel zsírt a szervezetben.

Így, ha reggel elmegyünk az edzőterembe, az jól illeszkedik a napi ciklushoz, mert a glükokortikoidszint ilyenkor megemelkedik, ami azt jelenti, hogy a szervezet nem termel további zsírsejteket. Viszont, ha este edzünk, akkor a glükokortikoidok gyakran beindulhatnak a szervezetben, ami új zsírsejteket termel a már leadottak helyére - írja a Daily Star.

https://cdn.borsonline.hu/2023/03/sVzI9O9b4KssdZwQA-jygl9ii_CdRHv4wOx36qI7928/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAwZGVkMmIyMjY0ODQwOTI4YTllMDU2MGRiMjcwMDNi.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Szeretnéd, hogy sikeres legyen a fogyókúrád? Ezzel a 8 tippel biztosan menni fog

Íme néhány praktika, amelyben biztosan nem fogsz csalódni.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16506554_auto_resized.jpg
origo.hu

Egyre nagyobb bajban a Tesco, már barikádokkal védik a pénztárosaikat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20305_resized.jpg?avcount=1696404906
origo.hu

Itt a váratlan amerikai beismerés Ukrajnáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16507505_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A kislányom a legnagyobb múzsám" – Balogh Roland a gyermekének akart bizonyítani

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16507173_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Újrajátszhatják Szoboszlaiék botrányos meccsét? – az egykori FIFA-játékvezető szerint nem tudni, mi lesz, de „láttunk már csodát”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16507698_auto_resized.jpg
ripost.hu

Épségben került elő az eltűnt 9 éves kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16508450_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Világháborús bomba miatt kiürítik pénteken a XII. kerület egy részét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20308_resized.jpg?avcount=1696404906
origo.hu

Szenvedélybeteg volt a magyar színész, egy pesti lakás árát szórta el

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16506496_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek az október lesz az év legjobb hónapja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16508441_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Aggasztó változás a benzinkutakon, mától érvénybe lép, erről minden autósnak tudnia kell

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20311_resized.jpg?avcount=1696404906
life.hu

A fájdalmas testi együttlét oka: Candida-fertőzés(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/uX2ftpJzUOu4tZXiODsrMRqkSt9DRPQ1uw6pbTEd978/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MzYjIyOWI0NDVlMDQ2YzNiMWNhZWJjYjM0NzQ0NWNi.jpg
Odaát

Anna 16 évesen tért vissza a túlvilágról: "Azt mondta egy hang, most meghalok, mire hihetetlen békesség öntött el"

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/Gb1bm_QtJ6lhn0iNjuhd2byTh0cGzb_ZpsbsPbO5FgQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAyZTViMDliNzY4NTQ5MTg5ODg4MjllOTFkZWE5YWM5.jpg
Helyesírás

Ezek lennének a legnehezebb szavak? Az ország fele elhasal ezen az egyszerű teszten