846. oldal - Egészség


Váza minimál maximálisan

Váza minimál maximálisan

Egy holland művészt nagyon is megihletett a szemetesben felgyülemlett műanyag falkonok látványa. Az újrahasznosítás nem mindennapi formáját választotta. Megalkotta a szemetet kerámiából és így mindaz, amit eldobnivaló kacatnak hittünk, most új szerepben, teljes pompájában teszi lenyűgözővé az otthonunkat.

A jól csomagolt élelmiszer nyáron is friss marad

A jól csomagolt élelmiszer nyáron is friss marad

A magyar fogyasztók kétharmada tapasztalta, hogy nyáron könnyebben romlanak az élelmiszerek, 58%-ukkal pedig az is előfordult már, hogy romlott élelmiszert vásárolt a boltban. Ennek ellenére a fogyasztók 65%-a nem tudja, hogy a környezeti hatások, köztük a fény és a hő milyen változásokat idéznek elő az élelmiszerekben, és nem figyel arra, hogy fényvédő csomagolású élelmiszert vásároljon.
Legyőzte a rák Bajor Imre színművészt

Legyőzte a rák Bajor Imre színművészt

Életének 58. évében elhunytBajor Imreszínművész - erősítette meg a művész haláláról szóló sajtóhíreket Hegedűs László, a család ügyvédje.Hozzátette: Bajor Imrét szerdán 9 óra 45 perckor kórházban érte a halál, temetéséről később intézkednek. A művész régóta szenvedett daganatos megbetegedésben.
Normális vérnyomás – egészséges baba

Normális vérnyomás – egészséges baba

A magasvérnyomás bár olyan súlyos szövődményekkel is járhat, mint a stroke vagy a szívinfarktus, ennek ellenére sokan csak legyintenek rá, így előfordulhat, hogy kezelés nélkül marad az illető. A terhesség során mért magas értékeket azonban feltétlenül komolyan kell venni, hiszen a terhességi magas vérnyomás következményeia kismama és a baba életét is veszélyeztethetik. Dr. Kapocsi Judit tanárnőtől, a Trombózisközpont magasvérnyomás specialistájától megtudhatjuk, miért is veszélyes annyira ez a betegség, illetve hogy milyen tünetek esetén gyanakodjon rá.
Videó – Örökletes neurológiai betegség a CMT

Videó – Örökletes neurológiai betegség a CMT

A CMT nagyon gyakori genetikai betegség: ha az egyik szülőt érinti, akkor 50% eséllyel a baba is örökli. A CMT következtében bizonyos idegpályák működésében zavar áll be, ezért az izmok, melyek ezekhez az idegekhez kapcsolódnak, elsorvadnak.
Hatalmas érdeklődés a szakképzések iránt

Hatalmas érdeklődés a szakképzések iránt

Meredek emelkedésnek indult a szakképző intézményeknél beiratkozók száma a felsőoktatási ponthatárok kihirdetése után. Jól teszik, akik hamar jelentkeznek, egyes szakképzések ugyanis csak korlátozott számban tudnak tanulókat fogadni.
A terhesség alatt különösen figyeljen vérnyomására!

A terhesség alatt különösen figyeljen vérnyomására!

A magasvérnyomás bár olyan súlyos szövődményekkel is járhat, mint a stroke vagy a szívinfarktus, ennek ellenére sokan csak legyintenek rá, így előfordulhat, hogy kezelés nélkül marad az illető. A terhesség során mért magas értékeket azonban feltétlenül komolyan kell venni, hiszen a terhességi magas vérnyomás következményeia kismama és a baba életét is veszélyeztethetik. Dr. Kapocsi Judit tanárnőtől, a Trombózisközpont magasvérnyomás specialistájától megtudhatjuk, miért is veszélyes annyira ez a betegség, illetve hogy milyen tünetek esetén gyanakodjon rá.
Hűset és hangulatot! - De mi kerüljön a kertbe?

Hűset és hangulatot! - De mi kerüljön a kertbe?

Vannak emberek, akik ösztönösen tudják, mi és hogyan mutatna jól otthonunkban, kertjükben, mások azonban nehezen igazodnak el akkor is, ha már végiglapoztak jó néhány magazint, vagy többször is látták ismerőseik udvarát, kertjét.
Videó – Hódít itthon a BMX láz

Videó – Hódít itthon a BMX láz

A BMX-et még a mostani felnőttek is ismerik gyerkőckorukból: a vagány bicajt szinte mindenki hajtotta fel a dombon, végig az utcán. Mára azonban kicsit más funkciót kapott és igazi sporteszköz vált belőle, amelyre ülni már nem igazán lehet, viszont hajmeresztő mutatványok bemutatásához tökéletes.
Mit tartogat az iskolai menza?

Mit tartogat az iskolai menza?

Már csak egy hónap, és kezdődik az iskola, ami nem csak a gyerekek számára tartogat izgalmakat és kihívásokat, hanem a szülőknek is. A Falatozz.hu utánajárt, mit lehet enni a menzákon és mit érdemes az uzsonnásdobozba csomagolni.
Videó – Boros Kriszta megijedt kisfia születésekor

Videó – Boros Kriszta megijedt kisfia születésekor

Boros Kriszta nagyon várta kisfia, Bálint születését, ám világra jöttekor elmaradt az a katarzis élmény, amit előtte képzelt. Teljesen idegen helyzetben találta magát: érezte, hogy imádja az új jövevényt, de nem tudta, hogy is kezdjen hozzá az anyasághoz.
Csodák wc-papír gurigából-galériával

Csodák wc-papír gurigából-galériával

Amikor először láttam ezeket az aprólékosan kidolgozott kis jeleneteket, a gyermekkorom jutott eszembe. Mintha beléptem volna egy titokzatos, párhuzamos világba, amire mindig vágytam. Minden jelenet egy kis univerzum részlete.
Videó – Molnár Andi gyakorol az anyaságra

Videó – Molnár Andi gyakorol az anyaságra

A Szombat esti láz gyönyörű táncosnőjét, Molnár Andit az utóbbi időben egyre többet foglalkoztatja az anyaság gondolata, egyelőre azonban megmarad a virágai nevelgetésénél. Az apukajelölt már meg is van egy görög lovag személyében.
Mennyit igyon a kismama?

Mennyit igyon a kismama?

A folyadékpótlás szempontjából is megkülönböztetett figyelmet érdemel egy kismama. A várandósság és a szoptatás ideje alatt az átlagoshoz képest több folyadékot veszít a szervezete, ezért fokozottan ügyelnie kell a folyadékbevitelre. A terhesség idején többek között az esetleges rosszullétek okozta hányás és a súlygyarapodás miatt is oda kell figyelni a megnövekedett mennyiségű folyadékpótlásra, a szülést követően pedig a szoptatás végett – tanácsolja az Európai Hidratációs Intézet.
A fiatalok rossz szokása a rendszertelen étkezés

A fiatalok rossz szokása a rendszertelen étkezés

A legtöbben otthon készített ételt fogyasztunk, nem túl változatos a táplálkozásunk, de szívesen kipróbálunk új recepteket – derül ki a Szinapszis Kft. legfrissebb kutatásából, amelyet a cég a WEBBeteg egészségportál megbízásából készített.
Gwyneth Paltrow & Chris Martin Malibu-i otthona

Gwyneth Paltrow & Chris Martin Malibu-i otthona

A Daily Mail ezt a válás-vásárlás dolgot így értékelte: "Lehet, hogy Gwyneth marad a Los Angeles-i otthonukban, és az új ingatlan Malibun pedig Chris lakása lesz, mert, fél órára van a két otthon egymástól és így a gyerekek, Apple és Moses is többet láthatják az apukájukat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.