Abban mindenki egyetért, hogy a gyönyörű mosoly és az egészséges fogsor akár a névjegyünk is lehet. Annál inkább nyugtalanságot ébreszthet bennünk a fogerózió problémája, hiszen még a fejlett európai országokban is minden harmadik felnőttet érint, de a problémának a felismerése és tudatossága gyermekcipőben jár. Ezért érdemes időben gondoskodnunk a megfelelő védelemről a visszafordíthatatlan szájüregi problémával szemben!
Mi a fogerózió?
A fogak sárgás elszíneződése, a dentin hiányossága és a fogak túlzott érzékenysége esetén fogerózióra gyanakodhatunk. Ezek lehetnek a savak behatásának eredményei, amelyek a fogzománcnak és a dentinnek lassú feloldódásához, valamint a fogak kemény szöveteinek fokozatos elvesztéséhez vezethet.
Az erózió a kezdeti stádiumban nehezen felismerhető. A probléma fontosságát – annak ellenére, hogy olyan veszélyes, mint a fogszuvasodás – ritkán ismerik el a fogorvosok. A felmérések azt mutatják, hogy az orvosok nem tájékoztatják kellően pácienseiket az erózió veszélyéről és annak következményeiről. Többek között ezért is fontos felhívni az emberek figyelmét a probléma létezésére és tüneteire, valamint a fogerózió megelőzésének fontosságára.
Fogerózió – milyenek tényezők hatására alakulhat ki?
A fogeróziót a különböző savak intenzív hatása váltja ki, amelyek egy része kívülről kerül a szervezetünkbe (pl. a táplálékkal), másik részét pedig maga az emberi szervezet termeli. A mindennapi friss gyümölcsben és zöldségben gazdag táplálkozás a vitaminok állandó és fontos forrása. Sajnos a szükséges és értékes anyagokkal együtt a szervezetünkbe a savak is bejutnak, amelyek a fogzománc szerkezetének fokozatos feloldódását, gyengülését okozhatják. Ugyanezt a problémát okozza az ecetes és savas édesítőkön alapuló savas szószféle, valamint az édesített szénsavas üdítő, a savanyú szörp, a gyümölcstea és a bor gyakori fogyasztása is. Eróziót okozhat bizonyos gyógyszerek szedése, valamint a fluort nem tartalmazó és alacsony pH-jú szájhigiéniai termékek gyakori használata. A belső eredetű tényezők, – amelyek szintén a fogzománc eróziójához vezethetnek – többek között a gyomor- és nyelőcső-reflux (gyomorégés, rossz emésztés), a gyakori hányás, valamint a nyálképződés csökkenése, amelyet bizonyos gyógyszerek válthatnak ki.
Amíg a külső tényezők hatásának minden ember ki van téve, a belső eredetű tényezők csak egy bizonyos rizikócsoport tagjait érintik, pl. a terhes nőket, bulimiában vagy tápcsatorna betegségben szenvedőket, valamint a pszichotróp és hisztamin tartalmazó szert szedőket. Sajnos sem a belső, sem a külső tényezőket nem lehet teljesen kizárni, csak korlátozni lehet azok előfordulásának gyakoriságát és enyhíteni a következményeket.
Fogerózió – hogyan védekezzünk ellene?
A fogerózió, annak ellenére, hogy veszélyes a fogakra és visszafordíthatatlan, nem kényszerít a szeretett citrusfélékről és a borról való teljes lemondásra. Azonban érdemes a mindennapos fogápolás során speciális szájhigiéniai termékeket használni, amelyek a fogak szuvasodás elleni védelmén kívül biztosítják a fogzománc erózióval szembeni védelmét is. A fogkrém, a szájvíz, valamint a speciális fogtisztító fogkefe együttes használata nem csak a szuvasodás elleni teljes védelmet biztosítja, hanem tudományosan alátámasztott tény, hogy hatékonyan fellép a különböző eredetű savak támadása miatt kialakult fogzománcvesztés ellen is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.