757. oldal - Egészség


Tücsi orvos szülei otthon gyógyították lányukat

Tücsi orvos szülei otthon gyógyították lányukat

Az egzotikus szépségű Aryee Claudiát, alias Tücsit mostantól még többször láthatják a képernyőn a SportKlub nézői. A Híradó napi négy alkalommal élőben jelentkezik, Tücsi pedig – Világi Péterrel és Léderer Ákossal váltásban – folyamatosan tájékoztatja a rajongókat a sportvilág eseményeiről. Az egyre nagyobb rajongótáborral bíró tévés családja kezdetben meglepődött, amikor kiderült, hogy a lány az orvosi hivatás helyett a médiát választja.

A szülők kezében a gyerkőcök egészsége

A szülők kezében a gyerkőcök egészsége

Az új tanévvel a menzareform is elindult: az egészségesebb ételek, a drasztikusan lecsökkentett só- és cukormennyiség vegyes fogadtatásra talált az érintettek körében. Sok gyerek nehezen barátkozik meg az új ízekkel, ezért inkább ott hagyják az ételeket, ami különösen a bölcsődés és óvodás korosztály esetében aggasztó, hiszen ők napközben az intézményben kapott étkezésekre vannak utalva.
Közétkeztető cégnél intézkedett a Nébih

Közétkeztető cégnél intézkedett a Nébih

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a közétkeztetést végző TS Gastro Kft.ceglédi konyháján több mázsa lejárt fogyaszthatósági és minőség megőrzési idejű, továbbá jelöletlen, nem nyomon követhető élelmiszert talált és foglalt le.
10 szexuális tévhit

10 szexuális tévhit

Dr. Barry Buffman urológus 10, a férfiak körében elterjedt szexuális mítoszról rántja le a leplet!
Téli alakformálásra fel!

Téli alakformálásra fel!

A hideg beköszöntével általában már mindannyian megfeledkeztünk fogadalmunkról, mi szerint „nyárra jó formába kerülök”, hiszen elmúlt a nyár. Az alakunk, narancsbőrünk miatt nem aggódunk már olyan mértékben, mint hónapokkal ezelőtt, amikor még sokkal jobban szem előtt voltak ezek a szépséghibák.
Katus Attilával edzettek az artritiszes gyerekek

Katus Attilával edzettek az artritiszes gyerekek

A krónikus ízületi gyulladás nemcsak az idősek betegsége, gyakran gyermekek is kénytelenek megküzdeni a fájdalmas tünetekkel. A gyermekkorban előforduló leggyakoribb krónikus ízületi gyulladásos megbetegedés a Juvenilis idiopátiás artritisz (JIA) 16 éves kor alatt fordul elő, tartós ízületi gyulladás jellemzi, ami fájdalommal, duzzanattal és a mozgás korlátozottságával jár. Okát nem ismerik, a diagnózis felállításakor minden más ízületi gyulladással járó betegséget ki kell zárni.
Top 10 álomrabló

Top 10 álomrabló

Az éjszakai pihenésed az, amit elsőként áldozol fel, ha túlhajszolt az életed? Ha igen, ez az üzenet neked szól: nem csupán másnapi teljesítményed veszélyezteted, de az egészségednek is ártasz.
Sikkes Halloween tökök - csináld magad dekoráció

Sikkes Halloween tökök - csináld magad dekoráció

Közeledik a november, és vele a Halloween ünnepe. Igaz, itthon nem akkora történés mint mondjuk Angliában, de a töklámpás faragása itthon is elterjedt és itthon is dekorálhatjuk otthonunkat vidám tökökkel. Bemutatjuk az idei év slágereit, amelyeket mi is könnyedén elkészíthetünk. Dobjuk fel a nappalinkat valamelyikkel!
Október 16-a az újraélesztés nemzetközi napja

Október 16-a az újraélesztés nemzetközi napja

Ma Magyarországon évente mintegy 25 000 ember esik a hirtelen szívhalál áldozatául. Az esetek 90%-ában felkészületlenségünk és félelmünk miatt meg sem próbálunk segíteni, pedig rengeteg életet mi magunk is megmenthetnénk. Október 16-a szerte a világon az újraélesztés nemzetközi napja – az Országos Mentőszolgálat Alapítvány egész évben különböző akciók keretében kívánta felhívni a figyelmet az újraélesztés fontosságára, és erre a napra is külön kampányt indít.
A színészeket is elragadta a futókedv

A színészeket is elragadta a futókedv

Amiben biztosan egyet értenek a futók, a budapesti a világ egyik legszebb versenypályája, amit bizonyít a külföldi nevezői létszám folyamatos emelkedése is. Idén már közel 5000 külföldi jelentkezés érkezett a most először már két napos Futófesztiválra. Október 10-11-én, szombaton és vasárnap 8 távon, több mint 26 ezer futó jelent meg! Magyarországon még sohasem volt olyan sportesemény, hogy azon ennyi ember tett volna hitet a mozgás, a sportolás mellett!
Trombózis a testvérnél? Jobb lesz vigyázni!

Trombózis a testvérnél? Jobb lesz vigyázni!

A mélyvénás trombózis számtalan embert érint manapság, melyért a nem megfelelő életmódon kívül a genetika felelős. A családi halmozódás sok beteg esetében megfigyelhető, így tanulmányok alapján fokozott óvatosságra intik azokat, kiknek testvére már átesett a problémán. Prof. Blaskó György, a Trombózisközpont véralvadási specialistája így a genetikai szűrés fontosságára hívja fel a figyelmet.
Jó párkapcsolat? Szentségi házasság!

Jó párkapcsolat? Szentségi házasság!

Ma már egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy ha jövőt akarunk magunknak, azt a családok megerősítésével érhetjük el, ami pedig a családokat a legjobban egyben tartja, az a szentségi házasság.
Így teleltessük a fuksziánkat!

Így teleltessük a fuksziánkat!

A különleges virágaival pompázó fukszia egyre gyakoribb vendég a hazai otthonokban. Ahhoz, hogy évről-évre gyönyörködhessünk színpompás virágaiban, télen gondoskodnunk kell teleltetéséről, annak ellenére is, hogy kb. -5fokig elviseli a fagyokat.
Így csábítsuk a madarakat a kertünkbe!

Így csábítsuk a madarakat a kertünkbe!

A citygreenbemutatása alapjánatűztövis örökzöld cserje, amely Délnyugat-Európából és Délnyugat Ázsiából terjedt el. Gyors növekedés, sűrű, tüskés ágrendszer, valamint 2-3 méteres maximális magasság jellemzi. A nyár elején fehér virágokat,ősszel pedig narancssárga bogyókat hoz, amelyeknek szép hátteréül szolgálnak a kicsi, fényes levelek.
A testi szerelem titkokat rejt - A Vízöntő és a szex

A testi szerelem titkokat rejt - A Vízöntő és a szex

A Vízöntő nem a rutin megszállottja és az egyszerű dolgok sem dobják fel. Nehéz meghatározni, hogy ki csábít el kit, ki a kezdeményező fél, merre tart a kapcsolat és mikor lesz vége. A Vízöntő érzékeny a partner igényeire és reakcióira, ám a társa számára nem ilyen könnyű olvasni az övében. Úgy tűnik, mintha sokkal többet szeretne kihozni a szexből, mint személyes elégedettséget.
Romantikus túratipp őszre

Romantikus túratipp őszre

Lipicai lovak, források, pisztrángok, barlangok és Ida mama sült kolbásza. Ez mind vár rád Szilvásváradon ősszel is. Ne habozz, bakancsot fel, kalandvágyó üzemmódot be, s irány a Bükk!
Napi egy pohár bor – árt vagy használ?

Napi egy pohár bor – árt vagy használ?

A szüretek, bor- és pezsgőfesztiválok időszakát éljük, az egészségünk kapcsán érintenünk kell tehát a borfogyasztás kérdését is. Régóta tudjuk és napjainkban is egyre több kutatás igazolja a vörösbor rendszeres, mérsékelt fogyasztásának szív- és érrendszert védő hatását, ám hisztamin-intolerancia esetén emellett kellemetlen tünetek megjelenésével is számolnunk kell.
Nem koplalnak a magyar sztárok, mégis karcsúak

Nem koplalnak a magyar sztárok, mégis karcsúak

Hogy mi a közös Judyban, Erdélyi Mónikában, Csomor Csillában és Horváth Évában? Nos, azon kívül, hogy sztárok és hogy nők, egy dolog: nem hajlandóak koplalni azért, hogy formába lendüljenek! Csodás módszerüket pedig örömmel megosztják másokkal is.
Hogy maradjunk karcsúak egy hizlaló világban?

Hogy maradjunk karcsúak egy hizlaló világban?

Ezt a kérdést járták körül a Budapesten tartott 5. Közép-Európai Elhízástudományi Kongresszuson, amelyre a közép-európai régióból és azon kívül is, 31 országból 148 előadás érkezett be.
Mikor, hogyan, mivel vegyük be a gyógyszert?

Mikor, hogyan, mivel vegyük be a gyógyszert?

„Kérdezze meg orvosát, gyógyszerészét”- hangzik a figyelmeztetés, amelyet érdemes komolyan venni. Dr. Mármarosi István, az Oxygen Medical belgyógyásza, gasztroenterológusa szerint ma már korántsem érvényes minden esetben a „naponta 3x, étkezés után” szabálya, hiszen a modern gyógyszerkészítmények hatóanyagai gyakran mást tesznek szükségessé.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.