Indulatos üzenetekkel bombázták és durva szavakkal illették Tóth Verát, miután megfogalmazta véleményét az orosz-ukrán háborúval és Putyinnal kapcsolatban.
Könnyeivel küszködve idézte fel a frissen Kiváló Művész díjjal kitüntetett operaénekesnő a édesanyja tavalyi halálát. A Borsnak még azt is elmesélte, mit súgott utoljára a kómában lévő Eszter mamának.
A színésznőt egy ország ismerte meg a Feleségek luxuskivitelben című műsorban. Köllő Babett nem titkolja, azért vállalta el a reality-showt, hogy jobban megismerjék. A cél teljesült, hiszen azóta jó néhány műsorban bizonyíthatott, Babettre pedig most ismét egy óriási feladatot bízott a TV2: Tilla oldalán saját műsort kapott.
Az ügyészi perbeszédből kiderült, Novozánszki Fanni az élete utolsó hónapjaiban rettegett. Nem kapott konkrét fenyegetést, egyszerűen csak rossz érzése volt. Attól félt, hogy megáll a szíve és hogy valaki betör a lakásába.
Ördög Nóra és családja újra a nyakukba vették a világot és hódolnak közös szenvedélyüknek, az utazásnak, ám olyan dolgok történt, ami szét szakította a családot.
Március elején derült ki, hogy Zámbó Jimmy legidősebb testvére, György másodszorra is sztrókot kapott. Azonnal kórházba szállították, szinte a szerencsén múlott csak, hogy túlélte az agyvérzést. Most saját felelősségre távozott a kórházból. A családtagjai mellette vannak, de aggódnak.
Dancs Annamari kezét szerelme még 2018 karácsonyán kérte meg. László és a színésznő azóta is kiegyensúlyozott, boldog kapcsolatban él, mégsem terveznek összeházasodni. Annamarinak van egy ötéves kisfia, szerelmének is van két gyermeke , ezért úgy döntöttek, nem bővül tovább a család.
Eljött az idő: kedden a vádbeszédet, csütörtökön pedig a védelmet hallgatja meg a bíróság, négy év után végre pont kerül a rejtélyes gyilkossági ügy végére. Bár ítélethirdetés csak április 29-én lesz, B. Lászlót már csütörtökön fogdába vihetik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.