Hagyaték

Rajongója szerelemből több tízmilliós vagyont hagyott Varnus Xavérra

Létrehozva: 2022.03.28.

Módosítva: 2022.03.28.

Az orgonaművész nem élt vissza a helyzettel, és nem fogadta el a budapesti lakást.

Az egyik rajongója Varnus Xavérnak szánta a teljes vagyonát, ugyanis titokban gyengéd érzelmeket táplált iránta. Az orgonaművész a Klubrádió Szavak túl című adásában mesélt arról, hogy a hölgy egy értékes budapesti lakást akart ráhagyni.

Akarta, de én ezt nem fogadtam el! Ugyanis az illető hölgy cselekedete mögött nem a saját szerény művészetem iránti tisztelet húzódott meg vagy a törekvéseim megbecsülése, hanem egyértelműen egyfajta eltitkolt és másnak hazudott szerelem. Innentől fogva egészen más lett a dolgok színezete, mert dzsigoló nem vagyok! – fogalmazott Varnus Xavér.

Elmondta, nagyon sokszor szembesült azzal, hogy vele kapcsolatban az emberek saját maguknak is hazudtak az érzéseiket illetően.

„Az embereknek egy nagy része egyfajta meglehetősen átlagos, és a saját képzelőerejüket visszaszorítottan csöndes életet él. Amikor megjelenik egy olyan paradicsommadár, amilyen én vagyok, akkor nyilvánvalóan ez a fiatalkori vágyaknak az újjáéledését jelenti sokak számára” – mondta.

Hogy ezzel visszaélt-e bármikor is?

Nem, mert ha visszaéltem volna, akkor most az a Király utcai lakás az enyém lenne! – fogalmazott az orgonaművész.

Elmondta, kezdetben nem volt egyszerű megkülönböztetni a gyengéd érzelmeket a rajongástól, de amikor folyamatosan kapta a jeleket, rájött, mit takarnak a szavak. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091077_auto_resized.png
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711661111
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078089_auto_resized.jpg
life.hu

Tojásfestés akkor és most– hagyományos és modern technikák

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711661111
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083183_auto_resized.jpg
travelo.hu

Egy magyar pilóta 12 ezer méter magasból lőtt csodás éjszakai felvételeket a Balatonról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711661111
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...