Segítség

Csuti: Nem tudom szavakkal leírni ezt a hangulatot

Létrehozva: 2022.03.28.

Ahogy minden jóérzésű embert, úgy Csutit is nap mint nap megrázzák az Ukrajnából érkező szörnyű hírek. Az üzletember nem tétlenkedett, személyesen ment segíteni.

20220303 Budapest, Gróf Széchényi Alapítvány bemutatkozása. A képen Szabó András Csuti. Fotó: Bánkúti Sándor/Ripost

Példamutató módon használja ki az ismertségét Szabó András Csuti. Az üzletember korábban is aktívan jótékonykodott, sőt, saját applikációt is fejlesztett, aminek lényege, hogy minél több ember hajtson végre egyszerű, hétköznapi jócselekedeteket, így téve szebbé a világot. Nem csoda hát, hogy az orosz-ukrán háború elszenvedőit sem hagyja segítség nélkül: a napokban Beregsurányba és Vásárosnaményba utazott, ahol közel tizenöt köbméternyi adományt osztott szét a menekülteknek.

Fotó: Instagram

Jóllehet, Csuti nem először találkozott nehéz sorsú emberekkel, de az ott látottak őt is mélységesen megrázták.

– Amikor olvastam a hírekben, hogy emberek ezrei menekülnek át a háborús övezetből Magyarországra, rögtön eldöntöttem, hogy a magam eszközeivel segíteni fogok. Összefogtam a Gróf Széchenyi családdal, hogy minél több adományt vihessünk az arra rászorulóknak. Szándékosan több autóval mentünk, szabad helyekkel, hogy ha szükséges, akkor fuvarban is segíthessünk néhány embernek – kezdte a Metropolnak Csuti, aki szerint nem lehet felkészülni arra, amit az ilyen menekültpontoknál tapasztal az ember.

Rengeteg fiatal nő, édesanya volt ott gyerekekkel, a csecsemőktől a kamaszokig. Borzalmas volt látni a fáradtságot, a fájdalmat, a kétségbeesést a szemükben. Néhány nap alatt fordult fel az életük: hetekkel ezelőtt még ők is ugyanolyan életet éltek, mint mi, a saját otthonukban, most pedig a bőröndjükben van az egész életük, már ami megmaradt belőle. Egy másik országban várják a sorsukat teljes bizonytalanságban, miközben azt sem tudják, áll-e még az otthonuk és mi van a szeretteikkel... Azt lehet látni ezeken az embereken, hogy elképesztően megviseltek, zavarodottak, ami nem meglepő, hiszen lehet, hogy néhány órával azelőtt még golyók elől menekültek... Nem tudom szavakkal leírni ezt a hangulatot.

Miután több órát töltött a csapat a helyszínen, Csutiék öt menekültet beültettek az autójukba és felhozták őket Budapestre.

Azt hiszem, ez a minimum, amit valaki megtehet, ha van autója és egy kis ideje. Rengeteg önkéntessel találkoztam a határnál, akiket maximális tisztelet illet, mert erejükön felül igyekeznek minden fizikai és lelki segítséget megadni ezeknek az embereknek, a nap huszonnégy órájában.
 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek