Réka egyetlen percet sem szeretne elvesztegetni a felkészülési idejéből, hiszen nagyon komolyan veszi a táncos műsorban való szereplést. Még a munka miatt sem hajlandó kihagyni az órákat, ezért fogta magát és a táncpartnerét is magával vitte a paradicsomi szigetre, ahol dolgozni fog.
Húsz éven át élt lángoló szerelemben Tóth Éva operett-énekesnő és párja, Leblanc Győző. Az operaénekes teljesen összetört, miután csütörtök reggel holtan találta kedvesét.
Egy pár napos elvonulás után elég erőt érzett magában az énekes ahhoz, hogy újra színpadra álljon. A siófoki koncert előtt egy nappal azonban rossz hírt kapott, az egyik énekesnője lebetegedett. A bulit ennek ellenére megtartják.
A pénteki adásban a táncparkett ördögei láthatóak a Város vs Vidék látványos stúdiójában. A városiak csapatában a Dancing with the Stars profi táncosai, Stana Alexandra, Lissák Laura és Hegyes Bertalan foglaltak helyet.
Hlinyánszky Tamás, becenevén Linya ismerős lehet a nézőknek: ő volt a Big Brother 2. évadának ezüstérmese. Akkor, 19 évvel ezelőtt ennek apropóján ismerkedett meg Tillával.
Jobb később, mint soha: Gyuri bácsi most már elhiszi, hogy van annyira népszerű, hogy bevállaljanak egy nagyszabású, színpadi show-vá fejlesztett koncertet akár a legnagyobb helyszínen is.
Robin Williams súlyos demenciában szenvedett halála előtt. A színész durva tünetei vezettek végül az öngyilkossághoz, melyet 2014. augusztus 11-én követett el. Ma nyolc éve találtak rá holtan az otthonában.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.