LÁNYKÉRÉS

Eljegyezték a meseszép magyar műsorvezetőt

Létrehozva: 2022.08.18.

Budai Ivett óvja a kíváncsi szemek elől a párját, ezért eddig nem is beszélt a magánéletéről, most azonban kivételt tett és elmondta, mikor ismerte meg a kedvesét.

Forrás: Bellarose Photography

A Hír TV Radar című műsorának csodaszép műsorvezetője a Bors olvasóival osztotta meg először az örömhírt, hogy a kedvese megkérte a kezét. A párkapcsolatáról mostanáig sehol sem beszélt, ám mivel az élete fontos mérföldkőhöz érkezett, ezúttal úgy döntött, ennek apropóján bizonyos mértékig bepillantást enged a magánéletébe.

Az egyetemen ismerkedtünk meg és már lassan négy éve alkotunk egy párt

 – kezdte lapunknak Ivett. 

Mivel a műsorvezető évek óta egy párt alkot kedvesével, ezért benne volt a pakliban, hogy hamarosan elhangzik majd a nagy kérdés.

Picit talán számítottam is az eljegyzésre, mégis nagy meglepetés volt. Egy utazás alkalmával történt, egy gyönyörű helyen, valóban nagyon romantikus pillanat volt. Szóhoz sem jutottam, amikor megkérdezte, hogy leszek-e a felesége, de természetesen igen volt a válaszom! – mondta a Hír TV műsorvezetője széles mosollyal, miközben a hangjából áradt a boldogság.

Budai Ivett Hír TV
Ivett nemrégiben részt vett egy esküvői ruha fotózáson 
Fotó: Bellarose Photography

A bájos menyasszony ebből semmit sem neszelt meg, szerelme kínosan ügyelt arra, nehogy kiderüljön, mire készül.

Teljes titokban tartotta, még a barátainak sem szólt, hogy eljegyzésre készül. Egyetlen ember volt, aki tudta: az édesapám, mert megkérte tőle a kezemet. 

Ivett és vőlegénye már azt is tudja, hogy milyen menyegzőn szeretnének örök hűséget fogadni egymásnak. 

Nemrégiben lehetőségünk volt részt venni egy fotózáson, ahol ennek keretein belül szebbnél szebb menyasszonyi ruhákat ölthettem magamra, ami óriási élmény volt. Emellett támpontot adott arra vonatkozólag, hogy milyen legyen majd a ruhám a nagy napon. Egy kisebb, meghitt esküvőt álmodtunk meg magunknak, ahol a számunkra legkedvesebb emberek jelenlétében mondhatjuk el a fogadalmunkat – osztotta meg elképzeléseiket Ivett, ám azt egyelőre nem lehet tudni, hogy mikorra tervezik a nagy napot.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141572_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713583211
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713583211
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713583211
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713583211
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában