Probléma

Otthagyta az elvonót Molnár Gusztáv, súlyos dolgok derültek ki

2022. augusztus 17. szerda 09:30

Szűkszavúan nyilatkozott arról Molnár Gusztáv színész, hogy miért hagyta ott három hét után az első alkoholelvonót.

Forrás: YouTube

Nem felelt meg, de kaptam egy másik időpontot, oda viszont nem tudok elmenni, mert nincs pénzem, jelenleg tb-m sincs

 – mondta a hot!-nak a színész, akinek függősége a Covid idején jött elő. Jelenleg Szlovákiában tartózkodik, és azon gondolkodik, hogyan tegye rendbe az életét.

Most szerencsére józan vagyok, és azt tervezem, hogy itt, Szlovákiában fogok dolgozni; gyümölcsöt csomagolok, de színházzal kapcsolatos munkával is kerestek már

– mondta a színész, aki egyelőre a Drága örökösök következő évadában sem kap munkát. – Ennek is az a feltétele, hogy végigcsináljam a három hónapnyi elvonót – tette hozzá.

Mint ismert, Molnár Gusztáv felesége augusztus elején jelentette be, hogy véget ért a házasságuk.

– Hatalmasat csalódtam Viviben. Korábban mindenben számíthattam rá, őszintén segített nekem, de most nem értem, miért tűnt el ennyire. Napok óta nem érem el. Nem reagál semmire, pedig közös cégünk van és lezáratlan ügyeink. Nagyon szerettem volna visszaszerezni, iszonyatosan hiányzik, de már látom, hogy nem fogom – mondta a magazinnak Gusztáv. – A minap írtam neki egy e-mailt, hogy elengedem, legyen boldog. Elkövettem egy csomó hibát, de arra nem számítottam, hogy ilyen szinten magamra hagy.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15184930_auto_resized.jpg
origo.hu

Kulcsár Edina elhagyott férje most Gelencsér Tímeánál próbálkozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/9054_resized.jpg?avcount=1664927407
origo.hu

Napi 24 órában, nyolc kamerával közvetíti életét a pornósztár! 18+

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15184912_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Zokognak a rajongók, elhunyt a legendás énekesnő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15183786_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Videó: így fogták el az orvhalászt a Kis-Tiszán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15181857_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

7 zöldség és gyümölcs reggelire, ha nem szeretnél kenyeret enni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15182872_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Szexet szervezett fiának 10. szülinapjára egy anya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/9059_resized.jpg?avcount=1664927407
origo.hu

Napokon belül halálra ítélhetik a nőt, aki barátnője hasából vágta ki gyerekét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15184057_auto_resized.jpg
travelo.hu

Ez a kisfiú még csak 10 éves, de már 100 ezer dollárért veszik a festményeit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15182745_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Meseszép kislány tűnt el Tolna megyében, Barbarát nagy erőkkel keresik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15182514_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szörnyű villamosbaleset történt Budapesten - helyszíni fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15183978_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Meseszép fotón mutatta meg gyermekét Radics Gigi: Ilyen gyönyörű a kis Bella

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15183557_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Riasztást adtak ki a meteorológusok: durva, ami jön

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2022/10/J0BV5mgFmvIMjG_oAjwJHH66A_8eYN4aJb7dx6Xj5n4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiNWEwMWI5ZGNlYTQzNmI5MWIyODFlMGI3NTYzZDll.jpg
Aggodalom

Aggódnak a pályatársak Máthé Erzsiért

https://cdn.borsonline.hu/2022/10/kDCrMj5BG1PGpqbawbGfl829HxQI926jsNfPXfsSIzk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkYzc2NjQ5ZWY0NjQ2MDA5YjU3ZDczMmNhM2I4ZmZm.jpg
Balhé

Durván visszautasította Harry herceg Vilmos békülési ajánlatát, két szóval rázta le