Ha az élet egy folyó, akkor választhatunk, hol lépünk bele – írta a Delaware folyóba veszett Dóra, mintha megérezte volna, hogy valami szörnyűség történik majd vele. Õt és Szabolcsot is siratják barátai.
Az egekig magasztalják a kritikusok a magyar Antal Nimródot új, hollywoodi filmje, a Predátorok kapcsán. A Kontroll rendezője fényes karriert futott be a film fővárosában, világsztárokkal dolgozik együtt.
Egy felháborodott szülő szerint Bódi Sylvi modelliskolája csak nyeli a pénzt, cserébe viszont nem ad semmit. Gábor úgy véli, Sylvi lehúzza a fiatalokat.
Megtalálták tegnap a Delaware folyóba veszett tizenhat éves S. Dóra és a húszéves P. Szabolcs holttestét. A hajóbaleset lelkileg összeomlott magyar túlélői szeretnének minél előbb hazajutni.
Csalinak használta a kelléknek szánt felfújható delfint az az idomár, akit előadás közben megtámadott egy bengáli tigris. Jeff Harwell a játék állatnak köszönheti az életét.
Kezdőként nagy jövőt jósoltak neki, ám a balhék miatt, Hugh Grant karrierje hamar hullámvölgybe került. Sorozatunk utolsó részében Hugh összeomlásáról olvashtanak.
Mától négy napig 95 ezer ember özönlik Zamárdiba, ahol az elektronikus zenéé a főszerep. A Balaton Soundon olyan sztárok lépnek fel, mint David Guetta, a Pet Shop Boys vagy a Jamiroquai.
Elpattant a húr a No Thanx basszusgitárosánál, Olivérnél a VIVA Comet-gálán a színpad mögött. Szóváltásba és lökdösődésbe keveredett zenekaruk régi frontemberével, Erikkel.
Teniszoktatója csavarta el Szabó Zsófi fejét? A Jóban Rosszban szexi sztárja hetek óta erotikusan évődik a jóképű fiúval, akit egyáltalán nem lepett meg, amikor a Zsófival való kapcsolatáról faggattuk.
Feladó nélküli levél érkezett a Bors szerkesztőségébe. A borítékban egy fotó is lapult BB Éviről és új barátjáról. A levélíró mindenkit arra kér, hogy szurkoljon a szerelmeseknek.
Kezdőként nagy jövőt jósoltak neki, ám a balhék miatt Hugh Grant karrierje hamar hullámvölgybe került. A negyedik részben függőségéről és összeomlásáról olvashatnak.
Teljes a zűrzavar Gesztesi Károly családjában: többen nem is tudtak arról, hogy a színész Liptai Claudia elköltözése után összebútorozott előző feleségével, Nikivel és három gyermekével.
Jim Carrey és Ewan McGregor duója nagyon meggyőző az I Love You, Phillip Morris című vígjátékban. A szereplők szerint azért, mert sikerült félretenni saját szexuális beállítottságukat.
A napokban jelent meg Amerikában a Playboy-birodalom üdvöskéjeként elhíresült 25 éves modell, Kendra könyve, aki gátlások nélkül beszéli ki a nála ötvenkilenc évvel idősebb szexguru, Hugh Hefner hálószobatitkait.
Vili bácsi nyugalmát kísértet zavarja meg ma este. A Barátok közt házmestere felesége halála óta emlegeti az asszonyt. Most pedig, hogy Gizinek udvarol, sőt ebédelni hívta, elhunyt neje fényképéhez kezdett beszélni.
Dominaként pózolt tegnap Bódi Sylvi, aki ismét lenge öltözékben mutatta meg magát a kamerának. A 2011. évi naptárfotózásához befűzte civil barátnőjét, Nikit is, aki a hétvégén ment férjhez.
Kezdőként nagy jövőt jósoltak neki, ám a balhék miatt Hugh Grant karrierje hullámvölgybe került. Sorozatunk harmadik részében Hugh nagy szexbotrányáról tudhatnak meg többet.
Vietnamba repül Hien. A megasztáros menedzsere szerint megérdemelt pihenését tölti majd az énekesnő. Az csak véletlen, hogy épp szülei otthonába, Hanoiba utazik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.