A sztáranyuka nemrég Demeter Richárd és a Belodore közös kollekciójának bemutatóján járt, ahol a divat mellett az illatok voltak főszerepben. Ám Hódi Pamela nem tudta teljes egészében élvezni az eseményt, ugyanis a koronavírus óta súlyos szövődménnyel küzd, ami a mindennapi életére is rányomja a bélyegét.
A népszerű rapper finoman szólva nem mondható túl sikeresnek párkapcsolati téren. Legyen szó házasságról, vagy akár „csak” egy hírtelen fellángolásból született románcról, a történetnek valahogy mindig rossz vége lesz. L.L. Junior tudja, hol a hiba és ki is mondja.
Talán még ők sem hittek benne, hogy több mint három évtizeden át kitartanak egymás mellett jóban, rosszban, de mégis sikerült. A híres házaspár vasárnap ünnepelte a 31. évfordulójukat.
Véget ért az énekesnő és párja közösen szervezett tábora. Tóth Gabi és Papp Máté Bence olyan közösségi élményekkel engedték útjukra a gyerekeket, amelyre még ők maguk sem számítottak.
Az énekesnő nem tagadja, volt pár kínos találkozója az életben, de volt egy, ami kifejezetten kellemetlenre sikeredett. Tóth Andi ugyanis egy szerelmi háromszögbe találta magát hirtelen.
Néhány héttel ezelőtt röppent fel a pletyka, hogy a profi táncos és párja, Vágner Fanni szakítottak. Kezdetben a rajongók csak arra figyeltek fel, hogy Hegyes Berci és kedvese hosszú ideje nem posztoltak közösen, ám azóta egyre több az árulkodó jel.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.