93. oldal - Bezzeganya

Ahogy időben távolodik, úgy érzem egyre közelebb magamhoz.

Az anyaságban az a szép, hogy nem mindig vagyunk benne biztosak, hogy jól csináljuk-e. Talán az idő majd megadja a választ a kérdésre, ám addig is mindig van segítségünk, ha visszajelzésre van szükségünk. Leginkább kéretlen formában kapjuk az ívet, egyszerre több helyről és egymásnak homlokegyenest ellentmondó bírálatokkal. A végén már inkább megtartjuk magunknak, hogyan csináljuk, mit engedünk és mit nem, mert nincs kedvünk hallgatni a vádakat. Facebook oldalunkon mégis arra biztattuk az édesanyákat, osszák meg gyerekneveléssel kapcsolatos „titkaikat” – mert miért is kellene titkolni, hogy esetleg máshogy csináljuk, mint a többiek? (Még a végén kiderül, hogy sok mindenben egyformák vagyunk… És sok mindenben nem, de ettől még nem hülye a másik sem, aki nem úgy csinálja, mint mi. Úgyhogy kéretik a köveket nem dobálni kommentben sem.)

Pénteki terhesnaplónk szerzője, Krikett babája megszületett, a szerdai napló írója, Ági pedig visszalépett, így szerzőt keresünk a következő terhesnapló írására (a továbbiakban egy marad).

Kezdem kicsit soknak érezni az úgynevezett „megengedő nevelést valló szülők” szidását. Nem mintha egyetértenék a mindent megengedő neveléssel. Nem, nem értek egyet azzal, ha a gyerek zsinóron rángathatja a szüleit, nem értek egyet azzal, ha azt látom, hogy hisztivel mindent el lehet érni,  és nem értek egyet a túlzott elkényeztetéssel. Tény az is, hogy a szülők kezéből manapság sokszor kihullik a gyeplő, és a gyermek kerül piedesztálra – miközben a szülő önmaga és a gyermeke rabszolgájává válik. De. Nem gondolom, hogy minden a szülők hibája. A társadalom az, amely átalakult.

Kórház neve: Szent Imre Kórház

Fotó: Instagram: lajosnagy_uk

Mindjárt itt az év vége, már csak néhány hét van hátra, hogy újabb és újabb RFB-ket kelljen beküldeni a suliba kézműves foglalkozásra, ünnepre vagy szemléltető eszköz gyanánt. Lássuk, kinél milyen tárgyakat kérnek az iskolában (gyakran egyik napról a másikra), és hogyan élik meg az anyukák a plusz feladatokat. Facebook oldalunk kommentjeiből válogattunk vicces hozzászólásokat és történeteket.

Emlékszem, édesanyám milyen sokszor mondta nevetve ezeket a szavakat, úgy 50 éves kora táján, mikor az amúgy nagyon fiatalos, fitt és pörgő-forgó asszony panaszkodott a teste változásaira. Pedig ő se, ahogy kortársainak java része se a természet rendje szerint esett át a változó koron, hanem a rettegett műtét miatt. Emlékszem, ahogy esténként felöltözött, nem úgy, mint mások, akik estére, az ágyba levetkeztek. Ő öltözött. A nagy kánikulák kivételével vastag pizsama, frottír zokni, a meleg toll paplan tetejére legalább 1, néha 2-3 pléd, és reszketett az ágyban. Ha leült tévézni, húzta az ölébe a plédet, pedig távfűtéses, meleg lakásuk van. Én ott mindig levetkőzöm, a gyerekeim egy szál trikóban is megizzadnak.

Előzmények>>>

Az elmúlt pár héten már javában a családi nyári terven dolgozom. Mit mondjak, nem túl egyszerű! Már csak alapból sem az, de Petya mássága semmi esetre sem könnyíti meg a helyzetet. Ha jól számolom, tizenegy hétre kellene valahogy megoldást találni…

Gyerekkorom óta vonz a világűr, hisz ezernyi titkot rejt, felfoghatatlan méretű, és közel sem tudunk róla mindent. Na, azért űrhajóba a világ minden kincséért sem szállnék, de a mai napig szeretek olvasni az újdonságokról, és ha legközelebb is lesz itthon Űrkiállítás, mindenképp elmegyek majd a gyerekekkel. Nemcsak nekünk izgalmas az űr-téma, Dörmi legújabb játékában a fődíj egy belgiumi családi utazás, belépővel a híres Euro Space Centerbe.

Anyák napja után vagyunk már, túl vagyunk az év egyik legszebb napján. Most anyaként már azt mondom, az egyik legszebb. Gyermekként nem gondoltam rá így, és így felnőtt fejjel tisztán emlékszem arra a pillanatra, amikor megértettem, mit jelent.

Mit is lehet tenni azért, hogy ne legyen pénzügyi csőd a gyereknevelés? Pár éve volt már, hogy írtunk erről a témáról, de mindig aktuális. Megtakarítani, előtakarékoskodni, félretenni, tartalékolni, beosztani, gyűjtögetni állandóan kell valamire.

A kórház neve: Petz Aladár Megyei Oktató kórház, Győr

Tegnap este az alábbi üzenetet kaptunk pénteki terhesnaplónk szerzőjétől, Krikettől:

A kis családommal éltük a mindennapokat, és már sokat gondolkoztunk azon, hogy legyen-e második csöppség. Egy ideig tétováztunk, főleg én, de aztán eljött az a nap is, amikor úgy éreztem, igen készen állok egy újabb kalandra. Főleg azon aggódtam, hogyan fogom megkétszerezni a szeretetemet és a figyelmemet, nem akartam csak azért egy második gyereket, hogy csak úgy legyen. 2016 nyarán eldöntöttük, hogy belevágunk.

Bencével kétévesen kezdtük a bölcsibe szoktatást, tavaly november elején. Két hét bölcsibe járás után lebetegedett, egy hetet kórházban, egy hetet itthon töltöttünk. Utána kisebb-nagyobb megszakításokkal, de járogattunk. Eleinte nagyon nehezen ment minden, a napközbeni játszás, alvás, stb. Sokáig sírogatott napközben is, és novembertől egészen januárig kb. fél órákat aludt délben. Aminek persze mi ittuk meg a levét, mert 4 óra után (mikor már otthon voltunk) kezelhetetlen volt a fáradtságtól. Elaltatni pedig nem szerettük volna, mert akkor teljesen felborul a napirendje.

Az egyik kisfiam osztálykirándulni ment. Összekészítettük a három napra valót. Derekasan kivette a részét belőle. Nekem csak átnézni, meg egy-két dologgal kiegészíteni kellett. Egy alsóstól szerintem nagyon is megfelelő. Aztán vettem elő a pénztárcát, hogy a zsebpénzt odaadjam, és ekkor ért a döbbenet. A pénztárcája tele volt. Úgyhogy itthon hagyta a kétharmadát, hogy vigyázzak rá, míg ő nincs itthon.

36. hét

Lombiknapló, 4. rész, 1. fejezet

Először is szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy a vélemény-nyilvánítás nem arról szó, hogy a másikat lehülyézed és sárba tiprod csak azért, mert szerinted nem úgy vannak a dolgok, vagy mert nem értesz egyet vele. Természetesen mindenkinek joga van a saját véleményéhez és annak megfogalmazásához, de ahhoz nincs joga, hogy ezt mások kárára tegye. Mostantól moderátor fogja ellenőrizni a megjelent kommenteket, és kíméletlenül gyomlálni fogja azokat a hozzászólásokat, amelyek nem felelnek meg a moderációs szabályzatnak.

16. hét

Már néhány hónap eltelt, hogy olvastam egy cikket egy fiúról, aki akkor kezdte a börtönbüntetését gyilkosság miatt. Nem is tudom, mi vitt oda, hogy elolvassam, de nem bírtam a végéig abbahagyni. Hosszú hetekig foglalkoztatott a dolog. Nem is amiatt, hogy hogyan lehetne megmenteni ezt a fiút, sokkal inkább amiatt, ahogy a szüleiről nyilatkozott.

Mana-napló

A harmadik kisfiammal átéltük azt, amire soha nem gondoltam volna, és senkinek nem kívánom. Január 9-én reggel 5 perces, de nem erős fájdalmakkal jelentkeztem a szülészeten. Ahogy annak lennie kell: papírmunka, hálóing, mehetsz vajúdni. (Már itt többször elmondtam, hogy a másik két fiam is bekakilt a magzatvízbe!) A párom sajnos nem lehetett velem, mert a két gyermekünkkel kellett maradnia. Reggel 7-kor megnézték a magzatvizet, még tiszta volt. Egész nap rendszertelen fájásokkal szenvedtem, hol 5 perces, hol 10. Már haza akartak küldeni, hogy jóslófájások.

Az utolsó darab is elfogyott, ahogy az lenni szokott. Elégedett arcok az asztalnál, elnézem őket, ahogy írok. Együtt készítettük a lányokkal, de egyedül is megy már nekik, jóleső gondolat, hogy legalább még egy generáció továbbviszi így, ahogy én tanultam annakidején. Évekkel ezelőtt még csak figyelték, ahogy csinálom, bátorítóan  fel-felkiáltva:

Az egész úgy kezdődött, hogy szilveszter előtti nap úgy megszédültem a reggelinél, hogy kapaszkodva tudtam csak ülni. Ettől persze jól bepánikoltam, levert a víz, hol melegem volt, hol majd’ megfagytam. Ez napokig tartott. A szédülés miatt január elején dokihoz mentem, aki azt mondta, valószínűleg egy vírusfertőzés ráhúzódott a fülemre, megbolygatva az egyensúlyközpontot, ez okozza a szédülést. Kaptam rá gyógyszert, ami nem igazán használt, de aztán szép lassan elmúltak a tünetek.

Börtönben jött világra, de egyévesen elszakították az édesanyjától. A biztonságot nevelőanyukája jelentette neki fél évig. Történetüket az SOS Gyermekfalvak megható kisfilmben mutatja. Várandósan került börtönbe, ott szülte meg kislányát. Mivel a jogszabályok szerint a gyermek csak egyéves koráig lehet az anyukájával, a kisbaba édesanyja szabadulásáig állami gondoskodásba került az SOS Gyermekfalvakhoz.

35. hét