50. oldal - Bezzeganya

A kórház neve: Szent Borbála Kórház Tatabánya

2021.03.07

A terhességem mondhatni rendben zajlott. Többnyire. Sokáig próbálkoztunk a férjemmel, mire végre babát vártunk. Kisebb rásegítéssel (gyógyszer). Elején szokásos rosszullétek, nem volt vészes, jól voltam, dolgoztam, jártam a védőnőhöz, orvosomhoz, háziorvoshoz. Majd 2020 márciusán elküldött a munkahely táppénzre, mint minden kismamát, mondván, hogy a cég nem vállal felelősséget, ha elkapnánk a koronavírust.

38. hét Május 6, csütörtök

28. hét

A kórház neve: Dr. Bugyi István Kórház, Szentes

17 évesen estem teherbe. Pár hónap volt hátra, hogy 18 legyek, így nem volt gond a gyámügy, ilyesmi kapcsán. A terhességem mondhatni minden pillanatát élveztem, kivéve mikor cukor miatt három napot bent kellett lenni, mivel kicsivel megugrott a vércukor értékem. Három időpontom volt szülési dátumra: az első 2019.01.15, a második 01.10, a harmadik 01.04. De végül 2019.01.03-án lett meg a kislányom.

Húszéves voltam, amikor megtudtam, hogy babát várok. Félve, zéró háttérrel, de belevágtunk, sose volt kérdés, hogy megtartsuk-e. Az apuka is mellettem állt, lelkes volt és segítőkész, bár így utólag visszagondolva már tudom, hogy csak egy kalandnak fogta fel, ami aztán idővel már nem nyújtott neki izgalmat.

Pötyinapló #4

37. hét

27. hét

A kórház neve: Magyar Imre Kórház Ajka

Úgy tűnik, hogy szararc lettem. Szó szerint SZAR ARC. A gyermekvállalással tudtam, hogy sok minden meg fog változni, hogy fel kell adnom - még ha csak ideiglenesen is - a nemrég visszaszerzett szabadságom, az egyéni érdekeimet, a függetlenséget. Egy percig sem volt kérdés, hogy megéri e! De azt álmomban sem gondoltam volna, hogy szögre akasztom vele a jófejséget. Pedig tegnap megtudtam, hogy DE. Az anyasággal együtt jár ezek szerint, hogy ok nélkül beszólok a kamasznak. Nonstop csesztetem a drága gyermeket, hogy ugyan már ne csapja be az ajtót, ha alszik a tesó. Hogy please, ne menj hajat mosni meg szárítani, villanyborotvát berregtetni éjjel 11-kor. Szerencsétlent élni se hagyom, hisz neki 8-kor kellene ezek szerint ezeket művelni?! Hogy várhatom el, hogy lábujjhegyen járjon?! Sajnos a legrosszabbat hoztam ki a nagynéniből is. Szararcoskodásom itt se bírt magával: volt pofám megkérni, hogy ne 17 óra után jöjjön a babához, amikor nálunk összebújcsizós, zenehallgatós idő van. Példátlan módon még azt is szóvá mertem tenni, hogy egy maszkot magára kanyarinthatna, de az sem baj, ha nem tapizza a gyermek kezét, mert azt a szájába gyömöszöli. Na, azóta nem láttuk, de legalább megtudtuk „hogy azt hisszük, csak nekünk vannak jogaink”.

A terhességem alatt nagyon szerettem olvasgatni a terhesség- és szüléstörténeteket a Bezzeganyán, úgyhogy gondoltam, leírom én is az enyémet.

Emlékszem arra a napra, amikor idén, 43 évesen az erkélyen álltam és hullottak a könnyeim a balkonláda virágföldjébe. Ezek a gondolatok jártak az eszemben:

Kezdjük egy emlék felidézésével. Nagyjából egy éve épp hazafelé sétáltam, amikor te szembejöttél velem. Autóval voltál, hátul három gyerek ült. Te pedig teljes erőből üvöltöttél velük. Láttam, hogy nagyon eleged van, így a legtöbbet tehettem, amit tudtam az adott helyzetben: bátorítóan rád mosolyogtam. Te pedig egy pillanat alatt „kijózanodtál” – szinte láttam rajtad, ahogy kiereszted azt a pici plusz gőzt, ami túlterhelte a rendszert. Visszamosolyogtál. A lámpád zöldre váltott, és elindultál. Én pedig iszonyú büszke voltam magunkra. Rád, aki ismeretlenül is a bizalmába fogadott annyira, hogy hagyja magát megnyugtatni, és egy kicsit magamra is, mert egy stresszes munkanap végén tettem valami tényleg hasznosat.

36. hét

26. hét

A kórház neve: Szent Margit Kórház.

Autoimmun beteg és egy szívbetegen született kisfiú anyukája vagyok. Két éve szedtem egy gyógyszert, aminek hála elállt az akut vastagbélvérzés, és tarthattam az 50 kilót, illetve ehettem bármit, amit eddig nem...

Amikor 19 évesen elkezdtem az egyetemet, nem erre készültem. Nem arra, hogy megtalálom azt a személyt, aki képes életvitelszerűen elviselni a hülyeségeimet (=életem párját), majd a hatására összeszedem a bátorságomat és pályát módosítok. Ha pedig valaki azt mondja, hogy 25 évesen egy másik város másik egyetemén online fogok vizsgázni, ölemben az alig egy hónapos kisfiammal, azt biztosan bolondnak nézem. Ez a vizsga nem is olyan régen megvalósult, de itt most a nemszülésem történetét szeretném megosztani veletek.

Sokáig gondolkodtam, reagáljak-e az engem ért vádakra, de eltelt lassan három hónap, és még mindig bántanak dolgok. Szóval úgy kezdődött az egész négy évvel ezelőtt, hogy megismertem a páromat, aki most már a férjem. Szép lassan, három év alatt lett ház, autó, jó munkák, esküvő. Hát akkor jöhet a baba is. Sajnos nem jött első szóra, kicsit küzdeni kellett, de aztán nyolc hónap után ez a csoda is elért minket, amiért örökre hálás leszek.

Ez a rész eredetileg egészen másról szólt volna. De nem fogok – nem is tudok – úgy tenni, mintha az előző bejegyzés alatt kialakult diskurzus nem befolyásolná a tartalmat. Talán nem is baj. Nyilván napok óta ezen agyalok. Nyilván éjszaka alig aludtam, mert a bejegyzést fogalmazgattam, és zseniális volt. Most NYILVÁN nem emlékszem semmire abból a sok gondolatból, amit éjszaka megfogalmaztam.

35. hét Csendesen teltek az elmúlt héten a napok. Jó itt lenni az eldugott kis házban az erdő szélén, ahol naphosszat csak az esőt és a csöndet hallani… Egészen más képét mutatja most a nyaralók nélküli Balaton. Óriási a nyugalom. Bár van egy pár hozzánk hasonló leköltöző, de nem zavarjuk egymás köreit, max. ha valaki véletlen erre jár, beköszön a kerítésen át, akkor is, ha egyikünk se ismeri a másikat, amolyan tartsunk-össze-mi-önkéntes-számkivetettek alapon. Mindannyiunkra jó hatással van ez a kis világtól való elvonulás. A férjem - eső ide vagy oda - belevetette magát a kerti munkákba és a ház kicsinosításába, amitől végre újra hasznosnak érzi magát. A fiúk lelkesen segítettek neki (vagy inkább hátráltatták?) a földmunkákban, fűnyírásban - túrták a földet botokkal, kis lapátjaikkal hordták egyik helyről a másikra, hogy betömjék a munka közben keletkezett lyukakat. Ha nem dolgoztak, hintáztak a faágra akasztott hintákon (egy hagyományos, egy fészek).

25. hét

A kórház neve: Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika (Baross utcai részleg)

Aki olvasgatta korábbi posztjaimat, tudhatja, milyen nehézségekkel küzdöttem korábban, hogyan lett az első gyermekem szinte azonnal tápszeres, a második két hónap vegyes táplálás után. És most itt állok a harmadikkal, akivel végre sikerültek a dolgok, úgy ahogy, mégis, ott tartok, hogy feladom. De ne szaladjunk ennyire előre, ha valaki nem ismerné a történetem megpróbálom röviden leírni.

2019. decemberében döntöttem úgy, hogy új életet kezdek egy normális ember oldalán. Szerettük egymást, egyikünk sem a 20-as éveit tapossa, így megállapodtunk, hogy nem húzzuk az időt, jöhet a baba. Nem sokáig kellett várnunk. a teszt áprilisban már pozitívat mutatott, ezt az orvosi kontroll is megerősítette, bár még csak petezsák volt, biztosak voltunk benne, hogy baba lesz a szituációból.

Igen, van öt gyerekünk. A születésük története röviden: 2013-ban sürgősségi császárral berobbant az életembe Pocok 1. a maga kíváncsi, kedves, határozott és érzékeny természetével. 2015-ben érkezett – szintén császárral, bár nem annak indult – Pocok 2. Csendes merengő, kimagaslóan értelmes, értelmi képességeinek lassacskán tudatos használójaként egyre nagyobb betyár. 2019-ben megismerkedtem Férjjel, így született három újabb Pocok – akkoriban 4, 5 és 7 évesek. A számozást itt elengedtem. Azóta pedig – legalábbis a mindennapok cirka felében, néha kevesebben – ilyen hangos, furán kedves mozaikcsalád lettünk.