Miért kell szégyellnem, hogy jól megy az anyaság?

Ezzel szemben lett egy pozitív első babás természetes szülésélményem, amit félek megosztani másokkal, mert a többi anyuka leharapja a fejemet is, kinéznek miatta, a kórházban pedig protokoll lett volna a gátmetszés (főleg első babánál), így azzal a mondattal engedtek el, hogy ne reklámozzam azt, hogy gátvédelemmel szültem, és a zárójelentésben is megjelent a gátmetszés a protokollnak megfelelően. Miért baj az, ha valaki természetesen tud szülni és jól éli meg? Miért kell ezt szégyellni a többi anyuka előtt?

Ezek után sikeresen tudtam szoptatni is, ami miatt újabb kismamák gyűlöletét nyertem el. Az első kérdés, hogy de pótlást azért kap a baba? Nem, nem kap és soha nem is kapott (itt már tudom, hogy nem lett új anyukás barátom most se…).

Továbbhaladunk az időben, kisbabám már több mint két hónapos, ömlik mindenhonnan a szülés utáni depresszió, hasfájós baba, rossz alvós baba, és már megszólalni sem merek, mivel engem ezek elkerültek és a férjem teljes mellszélességgel áll mellettem és a baba mellett (így már szülés után pár héttel el tudtam menni egy gyors manikűrre, este tudok venni egy forró fürdőt, és éjszaka segít a baba elaltatásában is - tudom, nagyon nagy szerencsém van, és meg is becsülöm, nagyon -, de mégis miért van az, hogy a várandósságom rettegéssel telt, azok a gondolatok miatt, hogy vajon tényleg annyira rossz lesz-e az anyaság és a szülés, mint ahogy azt sokan beállítják? Hogy váláson fogok-e gondolkodni? Aztán amint átéltem ezt a csodát, és hogy ez mekkora irigységet és gyűlöletet vált ki a legtöbb anyukából, rögtön megkaptam a választ arra, hogy miért nem láttam az éremnek ezt az oldalát is szülés előtt - azért, mert nem mernek beszélni róla.

Nilla