49. oldal - Bezzeganya


Kés alá feküdnél, hogy visszakapd a régi tested szülés után?

Kés alá feküdnél, hogy visszakapd a régi tested szülés után?

Egy gyermek kihordása, táplálása nyomot hagy legtöbbünk testén. Van, amin később étrenddel, mozgással lehet változtatni (pl. túlsúly), de a megereszkedett mellekkel és a kinyúlt hasbőrrel már nehezebb a dolgunk. Sokan úgy tartják, hogy a test változása természetes, ez az „ára” annak, hogy anya legyen valaki. Mások viszont nincsenek kibékülve az „anyatestükkel”, és úgy látják, a plasztikai műtét a megoldás.

Három napig szültem a harmadik gyerekemet, de minden perc megérte

Három napig szültem a harmadik gyerekemet, de minden perc megérte

A harmadik átvirrasztott és telefájt éjszaka után kiborultam. Ezt én már nem bírom. Ez a baba sose fog kijönni, ez a szülés örökké fog tartani. Még csak nem is járunk közel az 5 perces fájásokhoz, mennyire lehetek kitágulva, 2 cm-re?... Időm éppen volt gondolkodni… Azon merengtem, hogy az őseim hogyan nem választódtak ki negatív szelekció útján. Nemrég néztük meg Az utolsó ősember című filmet. Esetemben az ősember rokonoknak legalább három napot kellett volna a barlang előtt strázsálniuk, hogy a jegesmedve vagy más fenevad meg ne zavarja a szülést. Arról nem is beszélve, hogy ennyi időre kiestem volna a bogyószedésből. Nagynéném nyugtatott, hogy valami törzsi dobolás biztos segítette volna a folyamatot. Néhány nappal korábban beszélgettem a játszótéren egy anyukával, aki úgy szült, hogy nem is voltak fájásai, egyszer csak úton volt a gyerek, alig értek be a kórházba. Pedig ott se volt dobolás! Életképes ősnő lett volna. De ne rohanjunk ennyire előre!
Végighánytam a terhességemet

Végighánytam a terhességemet

Van, aki meg sem érzi, hogy várandós, nincsenek klasszikus reggeli rosszullétei, van, aki az elején émelyeg egy kicsit, aztán a tünetek elmúlnak, de olyan is előfordul, hogy valaki az egész terhesség alatt a vécékagylót ölelgeti, napjában többször is. Anyukák mesélnek a terhességi rosszulléteikről.
Negyvenévesen, három óra alatt szültem meg az első babámat

Negyvenévesen, három óra alatt szültem meg az első babámat

Sokkal a szülés előtt már eldöntöttem, én is megírom, milyen szülésem lesz(volt), bárhogy is alakul. Nagyon sok szüléstörténetet végigolvastam én is, most állítom, az enyém a leggyorsabbak közé tartozik. Az érdekes talán mégis az az én történetemben, hogy 40 éves vagyok és először szültem. Mindenkitől azt hallottam, itt is sokat olvastam arról, hogy bizony az első szülés mindenkinek hosszú.
Tíz dolog, amibe a járványidőszak beleverte az orromat

Tíz dolog, amibe a járványidőszak beleverte az orromat

Elment egy év, most azt mondogatják, elmúlt a járvány. Tanultunk belőle valamit, felismertünk valamit?  Összeszedtem tíz olyan dolgot, amit ez a furcsa időszak megmutatott a 12-14 hónap alatt - plusz egy olyan tanulságot, amivel jó volna valamit kezdeni.
Fogtam anyukám kezét az utolsó lélegzetvételénél

Fogtam anyukám kezét az utolsó lélegzetvételénél

Hónapok óta panaszkodott, hogy nagyon fáj a csípője. A hangjával is történt valami, furcsa cérnahangon beszélt. Márciusban kértem, nézessen vérképet, és elviszem a magánkórházba, ahol dolgozom, vizsgáltassuk ki fájdalmai és panaszai okát. De túlságosan félt a covidtól, akkor még csak egy oltáson volt túl. És a kórházakat sem szerette.
Nem nyaralok, csak máshol vigyázok a gyerekre

Nem nyaralok, csak máshol vigyázok a gyerekre

Olvasóinkat kérdeztük arról, fárasztó-e a nyaralás gyerekekkel. Gondolom, senki nem lepődik meg a válaszon: igen, az. A stressz mellett viszont rengeteg örömöt és élményt ad a közös nyaralás, így megéri a befektetett energia. Nézzük, hogy látják az anyukák.
Év végi ajándék a tanároknak? És a villanyszámlát miből fizessem be?

Év végi ajándék a tanároknak? És a villanyszámlát miből fizessem be?

Közeledik a tanév vége, amikor sok iskolában különböző ajándékokkal köszönik meg a szülők a tanárok egész éves munkáját. Az idei év rendhagyó volt, hiszen nagyrészt online formában zajlott az oktatás. Hogyan látják a szülők, idén az ajándékozás is más lesz? Erről kérdeztük őket Facebook oldalunkon.
Háborítatlanul lehet szülni Jászberényben

Háborítatlanul lehet szülni Jászberényben

A kórház neve: Szent Erzsébet Kórház (Jászberény) A szülés időpontja (év, hónap): 2020.07.14. A kórház állapota: Rendben van. Mellékhelyiségek/zuhanyzók állapota: Folyamatosan takarítva. Szülészet/szülőszoba korszerűsége (vannak-e alternatív lehetőségek, pl. kád, bordásfal, labda, stb.): Igen, kád, labda, bordásfal, szülőszék. Orvosok, szülésznők, csecsemős nővérek segítőkészsége: Kimagasló általánosan a szülésznők és csecsemős nővérek között mind szakmai mind emberi téren, orvosok változóak. Szülésvezetés (kötelező-e a gátmetszés, oxitocin, siettetik-e a szülést): Kérés szerint zajlik, lehetőség van háborítatlan szülésre, oxitocin nélkül, burokrepesztés nélkül, gátvédelemmel. Császármetszés (bent lehet-e apuka): Nincs infóm. Látogatási rend (bármikor lehet menni, vagy meghatározott időben, apuka bemehet-e a kórterembe): Nem mehet be senki látogatási idő kívül, az osztályon naponta 16:00-18:00-ig. Mit kell vinni a baba ellátásához? (ruha, pelenka, popsitörlő, stb.): Ruha, pelenka, popsitörlő, pléd, cumisüveg (tiszta vizet kaphat benne az első 48 órában). Hány ágyra jut egy zuhanyzó? 3. Van-e VIP szoba? Igen. Koszt mennyisége, minősége: Kiváló ízre, állagra, mennyiségre. Kommunikáció (adott-e információkat, tájékoztatott-e az orvos/szülésznő a szülés előtt/közben/után): Igen, folyamatosan, 2 óránként ránéznek éjjel is. Kaptál-e tanácsokat hazamenetel előtt: Igen. Bármilyen egyéb tapasztalat, amit fontosnak tartasz: Különleges élmény volt a háborítatlan szülés, melyet helyi homeopátiával segítenek, fontos, hogy ez orvosfüggő. Értékelés:
Mesék a zárkából - börtönben lévő apák írnak meséket gyermekeiknek

Mesék a zárkából - börtönben lévő apák írnak meséket gyermekeiknek

Gyermeknapon került a Netflix műsorára a börtönbüntetésüket töltő apák és gyermekeik kapcsolatát feldolgozó magyar dokumentumfilm. A Mesék a zárkából című dokumentumfilm korábban a legjobb magyar filmnek járó díjat vihette haza a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválról (BIDF). Visky Ábel mozija a fogvatartottak által írt mesék világán keresztül mutatja be a börtönbüntetés miatt szétszakadt családtagok kapcsolatát.
Mire kiért a mentő, megszületett a babám

Mire kiért a mentő, megszületett a babám

A kislányom születése egy szokásos szülésként indul. A cukor miatt betöltött 40. héten kellett volna befeküdnöm (vasárnap), a kórházba, ahol másnap megindították volna a szülést. A covidhelyzet miatt pár nappal korábban be kellett mennem tesztet csináltatni a befekvéshez. Másnap délután kezdődtek a bonyodalmak, amikor megjött az eredmény: pozitív. Szerencsére semmi komoly tünetem nem volt és később sem lett, de arra így is éppen elég volt, hogy mindent felborítson.
"Pedig milyen jól indult" - Négy lombikkezelés története

"Pedig milyen jól indult" - Négy lombikkezelés története

Most úgy döntöttem, hogy kicsit leírom részletesebben a lombikunk történetét. Ha valaki mostanában keresgélne az interneten, és lombik előtt van, lássa nagyjából milyen az egész. Viszont hangsúlyozom, hogy ez nálunk van így, mindenkinél másmilyen. Gyógyszerneveket nem is írok, mert abból mindenki mást kap, és más mennyiséget.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.