27. oldal - Bezzeganya

Hétfőn, miután elvittem a lányom a bölcsibe (a "jó hangulat" széria még mindig tart, sírás vagy bárminemű ellenkezés nélkül, tulajdonképpen rám sem bagózva indult a csoportszoba felé :) ) elmentem bankba, mert le kellett adni egy papírt.

Meglepődhet valaki, aki korábban szült és már majdnem felnőtt gyerekei vannak, micsoda tartalomcunami dönt le a lábáról egy friss (még akár nem is szült) anyát, ha pár kulcsszó alapján körbenéz a neten.

Élete során minden ötödik nőt fizikailag is bántalmaz a partnere. Évente Magyarországon van 40-70 áldozat. 1998 óta létezik a Néma Tanúk, minden évben kiállítják az arc nélkül papírfigurákat, amelyeken röviden összefoglalva, egy keresztnévvel olvasható az áldozat neve.

" Gabriela olyan kislány volt, aki gyakran elhagyta a cipőjét. De nem ám mind a kettőt, csak az egyiket! Otthon és az iskolában mindenki furcsa szemmel nézett rá, ezért úgy gondolta, őt senki sem szereti. Magányos volt, és szomorú. Aztán egy nap kedves kísérőjével, Homolumbúval, a féllábú babával belépett Mezítlábországba, ahol összeismerkedett a törpeceruzákkal, a csorba csészékkel meg a számemberkékkel, és végre barátokra lelt… ".

A '80-as években nőttem fel és voltam olyan szerencsés (édességek szempontjából), hogy apám külföldön dolgozott. Így kisiskolás koromtól minden évben kaptam adventi naptárat. A kicsi, ablakos, csokival töltött fajtát. Imádtam. Még most sem telik el úgy december, hogy ne nyitogatnám minden reggel, pedig elmúltam negyven, de mit számít! Nekem kell az a naptár! Egy röpke pillanatra visszarepít a gyermekkor izgalmába és ez olyan léleksimogató.

Többen kértétek, írjunk a kamaszkorról. Már hogy amikor szülőként odaérsz, hogy kamaszodik a gyereked.

A hét rögtön valami pozitívummal indult, ránk is fért az előző napok viszontagságai után. Ugyan már a hétvégén próbálkozott kisebb-nagyobb sikerrel, de hétfőre végül Janka tökéletesítette a hátról hasra fordulást.

Az őszi szünet utáni visszatérés a bölcsődébe meglepően könnyen ment. Ahhoz képest, hogy a múltkori kimaradás utáni első napokon már készülődés közben is pityergett a lányom, az elköszönésről már nem is beszélve, most mosolygósan ébredt, sima ügy volt a felöltözés, amikor pedig magára öltötte a játszóruháját, akkor magától indult a csoportszoba felé, nem törődve vele, hogy ott vagyok-e még egyáltalán :)

Mivel ezen a héten volt a koraszülöttek világnapja - meg is emlékeztünk róla - ma szüléstörténet helyett egy ehhez (és szüléshez) kapcsolódó közérdekű felhívást osztunk tovább, hátha valaki nem látta az eredeti forrást, de képes segíteni.

Ezt az írást egy pszichológiai közösségi oldalon találtam, és bár nem kifejezetten a Bezzeganyának íródott, olyan tökéletesen ideillőnek találtam, hogy megosztom.

A koraszülöttek világnapja a koraszülöttek életéért vívott küzdelemre és a koraszülés nehézségeire hívja fel a figyelmet. A napot 2008-ban kezdeményezte az Európai Alapítvány az Újszülöttek Ellátásáért (EFCNI) és európai szülői partnerszervezetek, és 2011-ben hivatalos világnappá vált.

Október végén repítette világgá a sajtó, hogy egy 75 éves olasz anya beperelte a negyvenes fiait. Mégpedig amiatt, hogy lesznek szívesek végre elkotródni hazulról, és főleg munkát vállalni, ahelyett, hogy meglett középkorú férfiként is a mamahotelben lakjanak és eltartassák magukat.

Ha azt akarod, hogy a gyerek rendszeresen és aktívan sportoljon, neked is rendszeresen és aktívan kell sportolnod, mondta egy anyatárs évekkel ezelőtt. Nem csak a szája járt: újrakezdte a futást, az atlétikát (négy gyerek, köztük egy 24 hétre született korababa), a férje rendszeresen járt más sportágat űzni, a gyerekei is hasonlóképpen. De ha azon múlt volna, hogy én rendszeresen sportolok-e, a saját fiam aligha járna el heti négy-öt alkalommal edzeni, mióta megtalálta a neki való sportágat.

Vannak egészségügyi problémák, amiket lehet magzati korban szűrni. És vannak, amelyeket nem.

Az öcsém végül hétfő délutánig maradt nálunk. Addigra többé-kevésbé kikúráltam a már jól bevált Algopyrin – C vitamin – forró tea kombóval, hogy legalább nagyjából egészségesen tudjam feltenni a Budapestre tartó buszra.

A héten őszi szünet volt a bölcsiben, úgyhogy a napjaink a korábban megszokottak szerint zajlottak.

A szülés lehet nagyon örömteli élmény, amire egész életünk meghatározó eseményeként gondolunk. Akkor is, ha esetleg nem volt komplikációmentes, vagy emlékszünk a fájdalommal teli szakaszra is. De rengetegen élik meg traumatikus élménynek - aminek számos testi és lelki oka lehet.

Ha van gyereked, ráadásul többnyire dolgozol is, akkor megvan az élmény, hogy hetekig, hónapokig, évekig nem alszol eleget.  Minden kutatás és minden régi dokumentum, ami kínzáshoz kapcsolódik, szépen tisztán kimondja, miféle hatása van ennek hosszú távon, mégsem javul a helyzet, inkább mintha romlana. Régebben legalább a gyerekeket egyfajta ritmus szerint parancsolták régen ágyba, már amikor beértek abba a korba, hogy felfogtak efféle parancsokat – mert addig a többség nem hagyta a szüleit aludni. De már 2012-ben azt jelezték, hogy a gyerekek is egyre később alszanak el – ez a streamingcsatornák és okostelefonok megjelenésével aztán berobbant mindenhol.

Előbb-utóbb szinte minden szülő életében eljön az a pillanat, amikor a gyerek könnyes bociszemmel nekiáll könyörögni egy kisállatért. Márpedig ebbe a házba nem jön állat! Vagy mégis? Ha még nincs meg a teljes elhatározás, és még billegsz, írtam néhány érvet a gyermek és a kisállattartás pozitívumairól, és hogy hogyan érdemes állatot választani.

Na jó,  feladom, hogy mára valami Értelmes És Fontos Dolgot alkossak, amit még jól el is olvastok.

Lassan letelik a Mindenszentek körüli időszak, lassan csúszunk bele a karácsony előtti időszakba. De még az előbbihez: arról már beszéltünk többször, ki mit kezd vagy nem kezd a kinőtt babaruhákkal, játékokkal. Arról viszont itt még egyszer sem, hogy ki mit kezd azzal, amikor örököl – nem vagyont, pénzt, ingatlant, hanem egy csomó személyes cuccot, adott esetben valaki nagyon közel állótól is. Mi lesz ezekből? Személyes múzeum, praktikus folytatás, adomány rászorulóknak, konténer az utca végén?

Úgy tűnik, hogy a héten ténylegesen megérkezett a hideg idő. Na, annyira nem hideg, mint ami október utolsó napjaiban és november elején normális lenne, de legalább már nincsenek huszonfokok napközben. Az is valami. Bár azért én még nagyon reménykedem, hogy ezen a télen végre lesz megint tisztességes mennyiségű hó, hiába nem láttunk már évek óta.

Hétfőn munkaszüneti nap volt, úgyhogy a férjem nem dolgozott, a lányom pedig nem ment bölcsibe.

Bár nem szeretnénk a szüléstörténetek vasárnapját végképp átalakítani, most egy külföldi szüléstörténet helyett néhány olyan rítust, népszokást gyűjtöttem össze, amelyeket szülés után (pár nappal-héttel) gyakorol a család, a rokonság vagy a helyi közösség. Van közte "babona" és szimbolikus cselekedet éppúgy, mint a segítséget, összetartást, támogatást jelentő gyakorlatias hagyomány. A magyar "komatál" vagy a keresztelőhöz, névadáshoz kapcsolódó szokások általában ismertek, de kevésbé tudjuk, mit szoktak tenni ilyentájban a jorubáknál, a malájoknál vagy a braziloknál. Lássuk! (És ha valaki élt valamelyik országban, és kijavítani-kiegészíteni szeretné az erre vonatkozó részt, hajrá!)

Tavalyról maradt egy adósságom: amikor befejeztem a felvételizésről szóló sorozatomat (itt, itt és itt találjátok a tavalyi posztokat), említettük, hogy mi van a sajátos nevelési igényű gyerekekkel: ide tartoznak a diszlexiások, az ADHD-sek, az aspergeresek, az autizmus spektrumon élők, az érzékszervi problémákkal (látássérült, hallássérült gyerekek), a mozgássérültek, a figyelemzavarossággal diagnosztizáltak, a beszédproblémákkal küzdők.  Bár ígértem, nem igazán tudtam utánajárni akkor a témának, pedig fontos, és kevés az infó.

Ismét a fedélzeten, pár napig nem voltam jelen, és kivételesen nem az ilyenkor szokásos temető-rokonlátogatás miatt. Most viszont itthon, és elgondolkodtam: ez az első év, amikor nem veszek részt közvetlenül szülőként az úgynevezett állami közoktatásban. De emlékszem ezekre az évekre, és felteszem a kérdést: kinek a gyereke kapott házi feladatot?

Netfüggő, telefonfüggő – gyakran használt kifejezések ezek, valójában azonban nem létezik ilyen betegség. A szakemberek inkább problémás internethasználatnak nevezik azt a jelenséget, amikor valaki képtelen meglenni az online világ nélkül. A Mindennapi Pszichológia Magazin új számában dr. Tárnok Zsanett klinikai szakpszichológus ad választ arra, hogy mi számít „normális” nethasználatnak, és melyik az a pont, amikor a szülőnek már érdemes közbelépnie.

„Jobbra át balra át én masírozok legelől temetjük a nagymamát.”

Ez a hetünk sem volt éppen egy fáklyásmenet, de azért legalább egy pozitívumot tudok kapásból említeni. Már csak három kiló plusz van rajtam és a héten először végre sikerült felvennem a terhességek közötti (és előtti) nadrágjaimat.